1952. november 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
74
I * . *Ap-4 8- t r-^3 J fizet, akkor jelentse^be a lakásgazdálkodási Igazgatósághoz és azután mi majd gondoskodunk róla, heg, hatóság intse rendre az ilyen emb rt. Az a tapasztalatunk, hogy a pereink rületekben, ahol túlnyomórészt munkások laknak, sokkal jobbak a lakbérfizetési viszonyok, a oelSí", po] ári k*r-letekben mindi nagyobb a hátralék, tehát ezekre keményen rá kell menni. Megálla itottuk, hogy a nyilvántartások általában naprakész állapotban várinak. Tehát nem olyan rossz ez a munka, Döbröntei né elvtársnő. Lehetséges, hogy ón éppen jé kurtái teket fogtam ki, de Ilez- v.'l én Koós elv társakkal beszéltünk, mg.y nem olya rosszak az állapo- tok. Persze, fiatal az intézm'ny, mé • foglalkozni kell vele. Azoknak a lev lt: sáról gondoskodni kell, akik politikailag nem megfelelő elemek ss ide becsúsztak. I Az is lényeges szempont, hogy hogyan varnak eleresztve a házkezelőségek. a helyiségben van két szék, az egyiken ül házkezelő, a i.: ikon az i inisztrátor, és s . be.: egy agy él, akkor annak állnia kell, ami megalázó •’olog. .n se!:szór tárgyaltam gyár: gaz Hókkal, és bár volt ott szék, de sohasem ültettek le, - és tudói , hegy ez milyen megalázó dolog, /tz ablakokra is 1:el 1 tenni c y kis fö gönyt. >i külső ocinre is sokat kell adni, - a onb .. egyenesen tűrhetetlen, hogy a felek kénytelenek legyenek állni. Tudom, hogy nem mindenütt ez a hely> \ zet, - igy például a IX. kerületben 'Italában jobb a helyzet. ségek/ II ez vál elvtársnak a:: a n egál 1 unit ása, te ?y a házkezel ők r száma -'Italában kevés. Kekem mégis az a véleményem, - ha a Végrehajtő- bi.zottság elfogadja - hogy barátkozzunk meg azzal a gondolattal, hogy több házkezelőaég nem lesz, hanem siessünk « házkezelők cőri teégére, és főké per a házfelügyelők vonal *'n kell segítséget adni a házkez el éknek, mert akkor jobb lesz a munka. Általában nem panaszkodnak az adminisztrátorok. Kialakulóban van egy jó munkamódszer. Mi siessünk a segítségükre, - és ha a lakóbisotts-' ok meglesznek mind eh k ri.il etben, akkor nagymértékben tudják támogatni a házkeaelőségeket* - ■ ___________________