1952. október 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
154
hogy hanyatvágodnak, ha egy másik helyről valamilyen utasítást kap- hak telefonon, holott utasítást ilyen formában nem kaphatnak. Ha pedig a VB részéről kérünk valamit, akkor gyakran agyon komplikálják paragrafusozzák és nem azt nézik, hogy az utasítást gyorsan végre kell hajtani. Az ilyen esetekre értettem a hiányosságokat es azokat az intézkedéseket, amelyeknek megtétele nélkülözhetetlen. Vértes: Ha a KECS munkájáról beszélünk, akkor szűk - ségesnek tartom megjegyezni, hogy nincs a VB-nek olyan osztálya, ahol olyan hehézségek volnának a munka eredményes végzésében, mint éppen a KECS-ben. Olyan tömegű ügy és olyan jellegű ügyek, mint amilyenek nálunk vannak, kevés osztályon adódnak; és ahol annyi feltétele volna a munka eredményességének, mint nálunk. Igen hibásak vagyunk perize abban, hogy egy év alatt nem tu tünk még munkánkban annyira 'lmélyedni, mint kellett volna, de kétségtelenül ne.mcsax bennünk, hanem a feltételekben is megvan a hiba. Sok nehézséghez, sok feltételhez kötik az egyes kiutalásokat és igen bürokratikus az elintézés, kilincselni kell jobbra-balra, kerületi tanácsnál, felettes ^ hatóságnál, közegészségügyi felügyelőn i és nem tudom még lány szervnél, figyelve arra, nehogy valami hiba legyen és ne hogy á elcsusszurk Ennek ellenére tízezrével intézünk el ügyeket és kö- zöttük persze rosszul is. Csoportértekezletekről felvett jegyzőkönyvek bizonyítják, hogy előadóinknak számtalanszor megadtuk a szempontokat. Ennek eredménye az, hogy a kerületek véleményének megkérdezése nélkül ma már egyetlen helyiséget sem utalunk ki. De perk # sze előfordulnak olyan esetek, amikor a kerület ellentétes véleménye ellenére is kiutalunk helyiségeket és azt hiszem, hogy ez nem helytelen. Ha ugyanis a kerületi tanács hálózatfejlesztésébe beletervezte egy bizonyos helyiség igénybevételét éa erre hivatkozva tagadja meg rcs ■ t— I 4 - 112 - |