1952. október 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

122

I Amikor a szobor és a tér méretei ellentmondanak egymásnak, akkor nem könnyű jó megoldást találni. Nyilván okulás ez mindenki számára, aki majd a. jövőben ilyen nagy létesítmény felett dönt, hogy a környezet figyelembevételével döntsön. Fn is csak ezt hangsúlyozhatom, amit Pogány elvtérs mon­dott. Két nézőpontjuk van a kompozícióknak: az egyik a Sztalin-szobor tengelyéből,’a másik a felvonulás irányából. Erre a két nézőpontra két egészen más igényt kiván a tér. A szemben való nézéskor az áttört- ség kívánatos, a. felvonulás irányából nézve viszont egeszen más a helyzet, az egyik objektum beleüli a másik képébe és lényegesen rö- videbbnel: látszik a létesítmény. Szerintem egy ritmikus sürités is elképzelhető, de a szobornak a térben való hatásához múlhatatlanul szükséges, hogy a melléje kerülő építészeti kialakítás monotón legyen. Túlzott gazdagítást létesíteni nem szabad, mert veszélyezteti a szo­bor kompozícióját. Egyébként pedig a szemben lévő függőleges falnak és az előtte lévő kőrengetegnek feltétlenül határt kell szabni, mert különben úszik az egész kompozíció és ha a lezárásra nem talalhnk megfelelő megoldást, akkor az egyensúly hiányát érzi az ember a téren. A tér mérete helytelen. Ezt mint tervezők minden pilla­natban éreztük. Az a kérdés tehát, hogy van-e mód a 360 méter hosszú­ság csökkentésére..Nem lehetne|H akadálya a csökkentésnek az, hogy a kőburkolat már elkészült. Egy 50-60 méterrel való rövidítés már lényegesen javítaná a tervezés lehetőségeit. Harrer : Felmerült itt az a kérdés, hogy ez a tér ! egyáltalán tér-e? Janaki elvtárs már térségnek nevezte. Nem lehet tér. Nem lehet elképzelni, hogy a Dózsa György-ut másik oldalán lé­vő házsorral ^együtt egy tér kialakításáról beszélhetnénk. Terűit nem r, hanem térség. Hogy lezárjuk-e, vagy sem, arról lehet beszélni. Szerintem nem kell lezárni. A tervezés szerint a kövezetbe bele volna illesztve egy 422— __________ * ■ SisaM;#-# é ■ -i'Áíp V mr

Next

/
Oldalképek
Tartalom