1952. október 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
58
I j - a 6 - ^ bői kell biztosítani, mert a közlekedési társa nem tud olyan beruházá— apfcat szükségeseknek nyilvánítani, amelyek a földalatti gyorsvasut megindulásával nincsenek szoros összefüggésben. Elismerem azt, hogy ha egy térhez hozzányúlunk, akkor célszerű a végleges elgondolás kialakítása,- vannak azonban olyan közvetítő megoldások, amelyek valamely létesítménynek a megépítését két részletbe^ teszik lehetővé. Ezért fontos,hogy a kölségek megoszlása a Tervhivatal/csak olyan módon oldassák meg,hogy azok a költségek, amelyek kezdetben is benne szerepeltek a földalatti gyorsvasut költségvetésében, azok maradjanak benne, ami pedig azon felül mutatkozik, külön költségként mutatkozzék, azonban ez ne terhelje a közlekedési tárca egyébként előirányzott összköltségeit, mert különben a többi feladatokra uaxauucxixjiáux , amelyeket a közlekedési tárcának el kell végeznie, nem marad pénz, illetve nem tud ezekre a feladatokra hitelt adni, mert egyéb, országos jelentőségű feladatok megoldását nem tudja mellőzni. Elnök : Rostás! elvtárs, erre ti a lapdát úgy akarjátok visszadobni, hogy a földalatti gyorsvasut a mi költségvetésünkben szerepeljen, hogy itt mutatkozzék, hogy milyen nagy beruházási összege- " két kaptunk. Rostás! : A legkevésbé sem vagyok ennek a gondolatnak a felvetője és támogatója. A magunk részéről ezért xxMx az összegért tovább harcolunk, azonban ezt a Tervhivatal felé egyesült erővel kell megcsinálnunk, mert különben Budapest közlekedése nem tud korszerűen kifejlődni arra az időre, amikor a földalatti gyorsvasut megindul. Fontos ennek a kérdésnek a felvetése, és nem lehet arra az álláspontra he- t lyezkedni, hogy teljesen közömbös, hogy hol kerül elszámolásra. Nem közömbös éppen az említett indoknál fogva, - és úgy kell a költségeket elosztani, hogy amely költségek a földalatti gyorsvasut miatt szükségesek, ne a közlekedésügyi minisztérium eredetileg előirányzott költségeibe legyenek belevéve. Minthogy országos jelentőségű problémák kerülnek szembe fővárosi, tehát helyi jelentőségű, térrendezési kérdésekkel, I ^