1952. október 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

104

-• * &■#& » , - 8 9 - 9 o - j utcák, amelyekben egyetlen lomboa fa sincsen, annak ellenére, hogy oda ültettek fákat. Ebben tudatos kártevést is lehetne megállapítani. Az is helytelen, hogy 10-15 miliméter vastag fákat ültetnek el, amelyeket egy szél, vagy egy kutya könnyen kidönt. Minden évfefen ültetnek fákat, fejlő­dés még sincs, és igy nem érjük el azt a célt, hogy a fák ültetésével Budapest levegőjét megjavítsuk. A kérdést úgy vetem fel, hogy ebben az esztandőben komolyabban és megfontoltabban végezzük el ezt a feladatot és inkább kevesebb, de erősebb fákat ültessünk el, amelyek meg is marad­nak. Ha mér ilyen jelentős anyagi értéket és nagyon sok fáradságos mun­kát fektetünk bele ebbe az akcióba, akkor érjük el, hogy Budapest utcáit ^ díszítsék a lombos fák, amelyek megjavítják ennek a nagyvárosnak a leve­gőjét is. Koés : A Bozsik elvtárs által felvetett szempontokhoz még annyi kívánok hozzátenni, hegy a szombatról vasárnapra forduló éjsza­kán, amikor a nagy vihar volt, a külső városrészek utcáiban egész sorok­ban ki voltak döntve a fák. Szükségesnek tartom, hogy karókat kellene a facsemeték mellé állítani. A jelentést jónak tartom, azonban a határozati javaslatok számát sokallom, azért néhány összevonást, másrészt pedig néhány kiegészí­tést szeretnék javasolni. *• +* /ok 111 "■■■" " - - - - - - - .

Next

/
Oldalképek
Tartalom