1952. augusztus 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

74

- 92 ­I meg, hogy lehetőleg olyan módszereiét kell alkalmaznunk, hogy ne csokkért síik, hanem fejlesszük ennek a nagyjelentőségű kérdésnek biztosítását. A javaslat utal ezekre a szempontokra és benne van, hogy a munkaerő­gazdálkodás javításával mindinkább intenzivebbé akarjuk tenni a mező- gazdaságot. Azt hiszem, hogy ez a kérdés nem uj sem a BUVÁTI előtt, sem az osztály előtt és a város előtt sem, hanem az öntözéses terüle­tekkel együtt a viznek biztosítását is szem előtt kell tartani. ahhoz Azt hiszem,/hogy a 9-10 éves vetésforgónak termesztéséhez a végrehajtóbizottság járuljon hozzá a gazdasági és technikai eszközök fejlesztésével, elsőrendű feladata lesz lesz növelni a belterjes gaz- dálkodás lehetőségét. Gondolok itt arra hogy a mezőgazdaság fejlesz­tésével párhuzamosan az osztálynak addig szorgalmaznia kell azt, hogy kapa lógépek és azok az eszközök, amelyek szükségesek ilyen nagy terüle­ten - 50-70-100 holdon - való gazdálkodás biztosításához, meglegyenek. Tehát öntözéses területekkel, a gépek és öntőzőgépek berendezésével, azonkívül a technika fejlesztésével kell ezen a téren elöljárnunk. Nyilvánvalóan nehézségek vannak. De itt fel kell vetnem azt, hogy a V-0 többizben tárgyalt már, de az utóbbi időben az a tapasz­talatunk, hogy a minisztériumok sokszor szűkkeblűén bánnak a budapesti kerületekkel. így igen hosszú időbe kerül, hogy nekünk gépállomásunk legyen. Majdnem véres harcot kellett folytatnunk, hogy ezt* biztosíta­ni lehessen és én azt hiszem, hogy tovább kell mennünk, hogy a minisz­\ 9 tériu# is járjon el és adja meg a lehetőséget és egitséget abban, hogy ezen a tér leten a mi szövetkezeteinknek megfelelő technikai felszere­lésük legyen. Maga. az a tény, hogy mintaszövetkezetté alakitjuk át ezt a területet, megköveteli azt, hogy ott a technika is elsőrendűen bizto­sitva legyen és semmi értelme, hogy minta3zövetkezetet akarunk bemu­tatni és ott a technikai felszerelés nincs biztositva. E * *** ..«*»-------- —-------------------- .. - ... mr

Next

/
Oldalképek
Tartalom