1952. július 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
60
í törjük a fejünket, hogy hogyan lehet a jövőben az oktatást úgy megszervezni, hogy a munka z"rae lekerüljön a kerületekbe. Kétségtelen, hogy az átszervezésnek az oktatási osztály területén más feltételei Vannak, és nehezebben. hajtható végre, mint más osztályokon, - de lényegében ez az átszervezés nem azt a célt szolrólja, amelyért a tanács apparátusában végre akarjuk hajtani. Ezt igy tudomásul lehet venni, de nem befejezett tényként. A kérdést az előterjesztés lényegébe, nem oldja meg, azért meg kell nézni, hogy fcxjjptxxxixkadc amilyen mértékben le lehet adni a kerületekhez feladatokat, olyan mértékben le kell adni. R é n y i : A létszám kérdésével szeretnék röviden foglal— r* kozni. Az átszervezés eredménye a kerületek vonatkozásában 25 főnyi létszámcsökkentés lenne. Az oktatási osztály javaslatából kitűnik, hogy ők semmiképen sem gondolnak a szakszemélyzet létszámának csökkentésére, hiszen u: előterjesztés is úgy szél, hogy a tanulmányi feliig elekre minden körűim'nyék között szükség van. a helyzet tehát az lesz, hogy ha minden kötél szakad, akkor az átsz evezésnek az les:, fi követhezm nye, hogy a gazdasági e lőudók létszámát kell csökkenteni. Ezeknek a száma nincs akkora, mint ahogyan a közoktatásügyi minisztérium részéről jelenlevő Domonkos elv* társ azt feltételezi; egy-egy kerületben maximum két fa gazdasá i elő- I adók létszáma. Itt mutatok rá arra a dönt" > lönbségre, amely a járások és a kor' 1' tek között van. Tudniillik a járások ne' gazdálkodnak, nem vásárolnak az iskolák számára, - és ha el is készitik a kölxsá: vetésüket, azonban nem hajtják végre. A kerületekben viszont az iskoláik számára reni dőléseket eszköz"lnek és ellenőrzik az iskolák gazdálkodását. Ez a tevé- I kenység a járásokban teljesen elmarad. Azt az ötletet, amelyet Domonkos elvtárs felvetett, iogv e ' adjuk át az iskoláknak, nem hiszem, hogy helyes lenne megvalósítani, mert ebben az esetbon, az. iskolák igazgatóit meg terhelnénk a tulóradi jak kifizetésével, a seprűk és egyéb anyagok átvételével, - amivel az iga utónak ilyen sok időt nem volna szabad eltol« tenie. Tehát mincénképén az utolsó decentralizált szerve az oktatásnak t ______________________________________________:___________________________________-