1952. június 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

79

f I i I K o ó s: A tanácsok a pártszervezetektől mindvégig igen komoly, alapos segítséget kaptak a beszámolók során. Szervezetten tervszerűen, fokozottan érvényesült a Párt irányító szerepe# ‘‘’olitikai körzetenként egyszerre tartottuk meg a be­számolókat, arai azt jelentette, hogy a körzeti titkár elvtársak foko­zottan tudtak segítséget nyújtani, ellenőrizni* irányítani a beszámoló- • • kát, mert nem hat héten át kellett foglalkozniok ezzel a kérdéssel, hanem egy hétig. Kb« 20-25 beszámoló volt egy-egy körzetben egy-egy IBS) héten, de ezeket a beszámolókat kézben tudták tartani, összponto­sítani tudták figyelmüket, erejüket, ellenőrzésüket; figyelemmel tud­ták kisérni a tanácstagok munkáját, ami r endkivíil megkönnyítette saját munkájukat és a tanácsok munkájút. Általában sokkal intenzivebben és elsősorban az elvi irányításban nyújtottak segítséget a pártkörzetek, illetőleg a kerületi pártbizottságok. A XXII.kerület szép eredményében nagymértékben közrejátszott az is, hogy a. pártbizottság igen nagy fi­gyelemmel kisérte a beszámolókat és rengeteget segitett a kerületnek. A XXII.kerületben pártbizottsági és VB-ülésen foglalkoztak a beszámo­lóval, <rriüü.Jak0sits elvtárs és a kerületi pórttitkár elvtárs rendszeresen beszámolt a tanácstagi beszámolók állásáról. A második ütemben bizonyos visszaesés volt nemcsak a XXII., hanem a többi kerüle­tekben is. A XXII.kerületi párttitkár elvtárs összehívta a kommunista tanácstagokat és felszólítottba őket a kommunista példamutatásra, a különösen jó kommunista munkára, hogy igy serkentőleg hassanak a párton- kivüli tanácstagokra. Ennek következménye volt azután, hogy a XXII.ke­rület a legjobb volt a kerületek közül a tanácstagok aktivizálásában, az előkészítő és a politikai munkában egyaránt. Virágné elvtársnő felvetette, hogy a kerülete bői lassan jönnek a válaszok. Készben oka és magyarázata ennek az, hogy most t3 : - - - - - - —

Next

/
Oldalképek
Tartalom