1952. június 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

35

$ . i úgy tűnik, hogv egvszerü beszámoló az eddigiekről, egykét számot ki­mutat, mond.iuk a 2 millió forintot említi meg Ka.iós eivtárs, mint amely eredményeket a munkaversenymozgalo inai elértek, de hogy a jövő­ben mit akarnak maguk elé kitűzni, mennyit akarnak elérni, erről egyál­talában nem beszél a jelentés. Feltétlenül fontosnak tartom, hogy az iuari osztály vál­lalatonként konkrétan tü^ze maga elé azokat a célokat, amelyeket el akar érni, és a vállalatoknak mondja meg a feladatukat, hogy a vállalatok konkrétan tudják, hogy nekik az elkövetkezendő időkben miiven munkálatokat, milyen feladatokat kell végreha.i taniok, hogy ha esetleg fél év múlva u.1ra idehozzák ezt a kérdést napirendi pontként, a végrehajtóbizottság le tudja mérni, hogy milyen mértékben hajtották végre a végrehajtóbizottság által rájuk kirótt határozatokat. Én tehát a jelentést igen hiányosnak és ebből a szempont­ból feltétlenül ki egeszitendőnek tartom. \ B o z s i k:Kedves Slvtársak! Én a magam részéről azt szeretném felvetni, hogy véleményen,szerint a terv nem teljesítése és ugyanakkor a szocialista munka versenyben résztvevő dolgozók magas lét­száma azt tükrözi es mutatja, hogy a szocialista munkaverseny eléggé formális. Fnnnáiis azért, mert nincs konkrétan összekötve a munkaver- s°nv a terv teljesitéééért folyó harccal. 4 Szocialista munkaversenyt vinni és eredményesnek mondani an'lkül, hogy a terv teljesednék, nem he íves dolog még akkor sem, ha a profil^j^ változás, vagy akármi más történik, mert akkor az operatív tervért kell, hogy folyjdfe a harc és az operativ tervet Í3 lehet eredményesen és száz százalékban teljesi- » t®ni. Éppen ez a szocialista munkaverseny célja, hogy az objektiv okokat, ezeket a bizonyos vezetők részéről sokat hangoztatott objektiv okokat, nehézségeket gyűrjék le a dolgozók kezdeményezései, szocialista OÍ- - — ' ' ^ ——*—~ d

Next

/
Oldalképek
Tartalom