1952. június 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

4

■.. ms& 1 4 - 2 ­Ipari-, közlekedési- és szolgáltató vállalatok. Az összesített szánokat vizsgálva megá.llnpitható, hogy globálisan a tervezett forgalmindóuélkttli termelési írták 108.6$-ban került meg- volósitásra. Jelentősebben teljesítették túl tervüket a Textil-, Bőr-, Vegyes és Szolgáltató ipari szakmák, a temetkezési Vállalat, az Ingat­lankezelő Vállalatok, a Viz- és Csatornázási Müvek, a Strand és FUr- dőipar. A terv túlteljesítését egyrészt ez idényjellegű szakmákra néz­ve a vártnál kedvezőbb időjárás, a házingatlanok nagyrószének állami tulajdonbavétele, az ipari vállalatoknál a jobb munkaszervezés, az árváltozás és a laza tervezés ereómtnyezte. Az előző óv azonos idő­szakához viszonyítva a tervteljesités emelkedett. Az 1951. év I. n.ó.- ben 68 vállalat működött és 494- millió forint termelési értékét ér­tek el, ebben a tervidőszakban pedig a csatolt kimutatásban feltün­tetett 113 vállalat termelési értéke mór 735 millió forintot tesz ki. Tehát úgy a vállalatok számában, mint a vállalatoknak a helyi szük­ségletek kielégítésére irányuló tevékenységénél nagy fejlődés tapasz­talható A tervvel szemben a termelési érték 45 millió forinttal, a termelési költség osak 4 millió forinttal emelkedett. Ez a kedvező eredmény fő- ként az anyagfelhasználásnál mutatkozik az előbb ismertetett okok következtében. A tervezettnél közel 24 millió forinttal kisebb anyag­felhasználás döntő részét képezte a nyereség emelkedésének. A költ­ségek kedvező alakulása ezenkívül a munkabéralap felhasználás foko­zottabb ellenőrzéséből és a különféle költségek előirányzatának gaz­daságosabb igénybevételéből és ugyancsak lazább tervezésből származik. A közterheknel mutatkozó többlet az Ingatlankezelő Vállalatok házadó- jának összegszerű emelkedéséből ered. A vállalatok közül 19 a tervidőszakban veszteségesen működött. Ennek oka a gépjavító vállalatoknál a megfelelő munkagépek hiánya,a szezoná­lis jellegű vállalatoknál az idényjelleg, a Műanyaggyártó Vállalatnál a telephelyek .szétszórtsága, a Porcellánedénygyárnál termékeinek ala­csony ára, az építőipari Vállalatokná.1 a munkaerő és anyaghiány, az Angyalföldi Kenyérgyárnál podig^egyrészt a telj esitményben mutatkozó lemaradáwS, másrészt a kedvezőtlen ary agfelhasználás. A továbbiakban csak azokkal a szakmákkal, illetve vállalatokkal fog- lalkozunk, amelyeknél valami intézkedés szükséges, vagy egyébként az indokolt. Egyéb épitőanyagipar. Szakmán belül a Porcellánedénygyár tervezett termelési értékét vsak 28.4/á-ban realizálta. Ezt a nagymértékű lemaradást az indokolja, hogy a vállalat termékeinek eladási áru nem a minőségnek és az előállítá­si költségnek megfelelően került megállapításra és ez a tervezés időpontjában a vállalat előtt nem volt ismeretes, A vállalat vesztesé­gesen működött, amihez az előbbieken kivül még hozzájárult az is, hogy nem rendelkezik kellő számú szakmunkással, munkásai időbérrendsaj rben dolgoznak, ami nem hat serkentőleg a termelésre, továbbá a vállalat működésében szervezetlenség is tapasztalható Textilruházat. A szakma termelési tervének 15.2#-os lemaradását az okozta, hogy a Vcrró és^Ruhajavitó Vállalat anyaghiány következtében kieső teljesít­ményét bérmunkával pótolta, melynél anyagérték a termelési értékben nem jelentkezik. Ha az anyagértéket is számításba vesszük, úgy a szakma tervét túlteljesítette. * *

Next

/
Oldalképek
Tartalom