1952. június 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
41
I i foglalkozik választókörzetével. A mozgósításban továbbra is a égi teéget nyújtanak a tömeg- aaervezetek, elsősorban az UNDSz. A tanácetagok be szánó lóikon rna már többet foglalkoznak atfát munkájukkal éa Jobban kidomborítják a legfontosabb szemponto- kát. Né ánv kerületben kiszélesítik az általunk megadott szempontokat, noha utasítást erre nem ka >tak. Egyik-másik kerületben a Pedagégunőnapra is mozgósítottak a beszámolókon keresztül, amit ml helytelenítünk, mert igy annyi mindenféle kérdéssel foglalkoznak a beszámolókon, hogy a legfontosabb szempontok el fognak veszni. Helyesen kapcsolják viszont össze a békefront kérdését a nemzetközi eseményekkel. Egyes kerületekben, pl. a IV.-ben valamennyi beszámolón izzó hangulatban tiltakoztak a résztvevők Ducloo elvtára letartóztatása ellen. Számos helyen tiltakoz táviratot is fogadtak el. A beszámolók időtartama kissé még mindig hosszú, 35-40 nerc. Eddig még nem sikerült jobban csökkenteni, holott a gyakorlat azt mutatja, hogy ha a tanácstag röviden beszél, de u lényeget ^ ve i fel, akkor sok! al nagvobb az érdeklődés* több a Aiszólaló és sokkal több probléma merül fel. így pl. a VII.kerületben a Rózsa- utea 34 szám alatti beszámolón csak 24-25 peroig beszélt a tanáos- tev, de több, mint másfél óráig tartottak a hozzászólások. Több, mint 16 hozzászóló volt. A lakossá'.' r'sz'-ről továbbra is köraoly aktivitás ta- panstalható, A felszólalók bátran elmondják tapasztalataikat, problémáikat. A tanáoetagokat bíráló hang is erőeödik.Gyurik János tanácstagot ni. megbírálták azért, mert nem készült fel eléggé a be* 0 számolóra. Egy másik tanácstagot megbíráltuk azért, mert csak a Vi ■■■■' 111 ■ ............................................................................—■ ■■■.................................................................................................................... ■ i".— ■■■■ —»■ ■■■■ ■■ ———m » #4á; mr