1952. május 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

45

-tp ¥ j- 13 ­a lóláb, hogy ez megszervezett dolog volt. Az a véleményem, hogy ab­ban semmi szégyelnivaló nincsen, hogy ez megszervezett dolog. Én még hozzátenném, hogy az elmúlt tanácsülés óta a munkában kitűnt ... Koós: Ezt a javaslattevő asg fel fogja említeni! Döbrönteiné : ... és akkor az egész tanácstagság előtt nyilvánvaló, hogy jó munkájuk jutalmaként kerülnek oda. Újpesten azonban nem ez történt. Lenkei elvtárs felállt és amikor a bevezető részben ismertette, hogy milyen uj módszerekkel fogjuk a tanácsülést levezetni, akkor többek között megemlítette: felkérem a tanácstagokat, hogy tegyék meg a javaslatukat az elnökségre. utána azt mondta: felké­rem Gábor elvtársat, hogy tegye meg javaslatát. Ez volt a hiba, - és ezt nem szabad összetéveszteni azzal, hogy előkészítjük ezt a kérdést. Elő kell készíteni, mert különben szétfolyik, szétesik a tanácsülés. A másik kérdés, amely felmerült, az, hogy kinek legyen hoz­% zászólási joga. Az a véleményem, hogy ez a tanácsülés a nép által választott tanácstagok tanácskozási testületé és feltétlenül fontos az, hogy ebben a testületben azok mondják meg a véleményüket, akik a nép által vannak odaküldve és felelősek a népnek. Az aktívák és ál­talában a meghívott dolgozók elmondhatják a maguk véleményét nem a ta­nácsülésen, hanem a tanácstagi beszámolókon, az állandó bizottsági, i az albizottsági, vagy az aktiva-értekezleteken, ahonnan azután az ész­revételeket a tanácstagok felhozzák a tanácsülésre. Véleményem szerint tehát az a helyes, hogy a tanácstagok szóljanak hozzá. Még ahhoz a kérdéshez kívánok hozzászólni, hogy a végrehaj­tóbizottság elnöke beszámoljon-e a határozatok végrehajtásáról. Az a véleményem, igen. Azért, mert igy módja van a tanácstagnak, aki a ja­vaslatát megtette, azzal kapcsolatban az észrevételeit elmondani, - hogy egyetért-e vele, kielégítő volt-e annak az ügynek az elintézése, aho­gyan azt a végrehajtóbizottság, vagy az apparátus elintézte. Én tehát amellett döntenék, hogy a határozatok végrehajtásáról a végrehajtóbi­_________________________________________________MS ______________________________________ ________________ gr_____________

Next

/
Oldalképek
Tartalom