1952. március 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

22

'J . A_ búd a pesti jeedogógus ok tovóbblcé pzése. * -Történoti áttekintés: jártunk Központi Vezetőségének 1950, március 29.-i határozatai meg- ‘ állapítottik, hogy közoktatásügyünk, az iskolai oktntó-njvelő munka fejlődése a 'elszabadulásunk után eveken át nem Tartott lépést dol­gozó nóunk általános fe lódéaével. Ennek egyik oka rz is, hogj 1950-ig a pedagógusok továbbképzésének nem alakult ki tervszerű, átfogó prog- rammja. A V.K.II. különböző világnézeti átképző tanfolyamai non tudták határozottan közel hozni a nevelőink gondolkodását a marxi.sta-leninista világnézethez, sőt igen sok esetb n éppen zavaros vagy reakciós néze­tek kézés éré adtak tág teret. így pl. 194 5. decemberében "a Bzociálde- *• mokratn- Párt • és -a demokrácia", "Krisztus és a demokrácia" öimmel' tar­tottak előadást, és még 1947-ben is "Tanyavilág és idegenforgalom" cimmol kívántak előadást tartani a tanyai tanítóknak. Ilyen körülmények között n*.;m véletlen, hogy pedagógusaink fejlődése elmaradt, általános fejlődésünk mögött. ,.~v Pártunk iránymutatásai során 1950-ban megindult a pedagógusok kétéves ogyéni továbbképzése, ebben az országban 10.000 pedagógus, Budapes­ten 1,400 vett részt. A renszeres továbbképzésnek mindjárt az első évben feladata volt a tanulóköri fogialk zások tartalma, szervezett irányítása, hogy a pe­dagógusok megszeressék, szükségét érezzék a foglalkozásokon való rész­vételnek. Ebben a fel .d ;tte iosités .,en Búd p_st igen elmaradt. A to­vábbképzés tartalmi és sz rv .ez.;ti irányitára hol a Fővárosi Pedagógiai Intézethez, hói pzdig a Fővárosi Tanács Oktatási Osztályához került, igy a továbbképzés lényegében gazdátlanná vált. A kellő' irányítás és ellenőrzés nélkül maradt tanulókörökben a munkafegyelem, a tartalmi munka alatta maradt .az országos viszonylatban mutatkozó fejlődésnek. Előfordultak olyan esetek is, hogy a tanulókör az alakuló tanulóköri foglalkozás után csak formális jelentéseket küldött, de összejövetelt enm tartott, pl. Dániel Endre általános iskolai kémia-tanulókör^, '"N Miután Pártunk II. Kongresszusa még nyomatékosabban tűzte feladatun­kul az iskolai oktató-nevelő munka színvonalának feltétlen emelését, ahhoz, hogy népgazdaságunk fejlődését közoktatásunk elősegítse, szük­ségessé vált a továbbképzés szélesítése és apparátusának erősítése. Ennek következtében a továbbképzésbo vont pedagógusok száma v. kétsze­res éré emelkedett, mert a középiskolaiakon kívül most kötelezővé vált a továbbképzés az általános iskola felső tagozati pedagógusaira is, Ó3 önkéntes ".lapon továbbképzésben részesül az alsó tagozati valamint az óvodai nevelőknek kb. egyharmada. A megnövekedőtt feladatok végrehajtásához Pártunk és Kormányzatunk 1951. nyarán a megyékben az oktatási osztályokon belül öttagú Tovább­képzési Csoport /elállításáról gondoskodott, Budap ;aton pedig a Váro­si Tanács V.B. X. /oktatási/ osztálya szerveként szeptemberben létre­hozta a Búd .esti Ped gégue Továbbképző Intézetet. I. _Az_iáei_továboké ozé._i_év ü_ . a.lnt i és a feladatok végrehajtása. A 7|r si Tanács V.B. x. /Oktatási/ Osztálya előtt az idei továbbkép­zési évre k kov tkező feladatok vártak: 22— * i . ______________________________________________________________________________________________________________________________________ —■—.—■> i - —

Next

/
Oldalképek
Tartalom