1952. január 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
107
I 4 - 102 - I a dolgot. A falusiak képzettsége általában kisebb. A tanulmányi eredmények értékelése során mégis azt kell megállapítani, hogy igenis komoly eredmények vannak, még e hiányosságok mellett is. Ez természetes. Onnan tudunk uj kádereket szerezni, ahol vannak: faluról, mezőgazdasogi dolgozók közül, - és meg kell küldenünk az ilyen problémákkal. Azért vagyunk, hogyküzdjünk meg a nehézségekkel. Egyszerre nem lehet mindent a legjobban • ■ i elvégezni^:idő kell hozzá, pedagógusok, nevelők kellenek hozza. A jelentés általában felhozta azokat a problémákat, amelyekkel fo lalkoznunk kell. Azt hiszem,egyetért a VB azzal, hogy magát a jelent'st fogadjuk el, de a határozati javaslatokat ne. E határozati javas- latok helyett egy részletes, pontos, az egyes roblémákra kiterjedő javaslatot dolgozzon ki az osztály, mofct már az ismert feladatok előzetes j megtárg: alása alapján és beszélje meg az elnökhelyettes elvtárssal. A javaslatot ne hozzuk mégegyszer a VB elé. Ez a három pont általános. Nem hozza azt, amit ezen a téren el kell érnünk. Ugyanez vonatkozik az elkülönitdre, vagy az uj épületre is. Vonjunk be az AB segítségével pedagógusokat, akár az elvtársnő által emlitett Pedagógiai Főiskoláról és vizsgálják meg az elkülönítő kérdését. Vizsgálják meg, hogy mit vegyünk bele, hogy jó-e és helyes-e és vigyük át az MTII-ba mint a VB határozatát. De természetesen be kell mutatni Pesta elvtársnak és az elnökség tárgyalja meg. Végső fokon tehát javasolom, hogy részletes, pontos határozati javaslatot dolgozzanak ki a most előterjesztett helyett; oly )t, * amely mér az itt felvetett problémák megszüntetését, kijavítását, vagy az uj feladatokra való áttérést eredményezheti. Dolgozatéi ki ezt az uj határozati javaslatot mindazoknak a problémáknak az ismeretében, amelyeket az üNDSz, valamint ©z elvtársak felvetettek: a rend megteremtését, a fiukkal való foglalkozást, a lopások me -szüntetését, a fokozottábbx ogíszségflgyi \ i ~ . - - - - . . . mr .... ■4SütólHMH » űatjfr