1951. december 21. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
62
. - I J - 33 - ^ a kerületekben tudják tájékoztatni a terv- éa statisztikai előadókat. Ez kezdetben meg is történt, de Időközben, valamilyen rendelkezés folytán, az instruktort hálózat csökkent, olyan mértékre, hogy a Yégrehajtóbizottség egyes tagjai foglalkoznak az instruktort teendőkkel, ami - tekintettel arra, hogy 22 kerületet kell ellátni - továbbra ia hiányosságokat mutatna fel a kerületi tervelőadók instruálásánál. Döbrenteiné elvtársnőnek egy további kérdése as volt, hogy az állandó bizottság bevonta—e a lakásmegosztásokkal kapcsolatos munkába a lakásgazdálkodási osztály mellé rendelt állandó bizottságot. Vem vonta bs és ez hiányossága volt munkánknak. Eddigi munkánk során felmerült az a probléma, hogy az állandó bizottság még ma sem látja tisztázva azt a feladatot, hogy miben különbözik az ő munkája a gazda-osztályok m-llett működő állandó bizottságok munkájától. Véleményünk szerint minden feladat, amelyet tőbbé-kevésbbé megoldottunk és amelyekre kitértünk, ha szigorúan vesszük, nem is a terv- és statisztikai osztály állandó bizottságának lett volna a feladata, hanem a gazda-osztályok mellett működő állandó bizottságoké. Olyan feladatokat, amelyek a helyszínen történt) ellenőrzést ős a helyszínen operatív beavatkozásokat vontak maguk után, - nem a terv- és statisztikai osztály - mint elvi osztály - mellett működő állandó bizottságnak kell megvalósítani. Bezvál elvtárs azt kérdezte, hogy hol látunk a munkánkban hiányosságot és melyek volnának azok a konkrét kívánságok, amelyekkel a Végrehajtóbizottság segíteni tudná a munkánkat. Állandó bizottságunk legnagyobb hiányossága, hogy nem látja azt a konkrét irányvonalat, amely munkáját a gazda-osztályok mellett működő állandó bizottságok munkájától elhatárolja. Erre kitérünk jelentésünkben is, most pedig különösen Nezvál elvtárshoz fordulunk azzal a kéréssel, hogy a Szovjetunióban szerzett gyakorlati tapasztalatai alapján szabja meg azt az irányt, amelyen bizottságunknak haladnia kell, hogy feladatainkat a gazda-osztályok feladataitól el tudjuk határolni. Abból Is adódik nehézség, hogy bár a pénzügyi osztály és a tervosztály, ha nem is magasabbak egy earzsival, mint a többi osztályok, azonban a gazda-osztályok irányitáaít kell végezniök. Ez az irányitó és elvi szerep a Városi Tanács apparátusában nem • domborodik ki olyan mértékben, mint az államapparátus egyéb szerveiben. A minisztériumokban a terv- és statisztikai osztályok, illetve a műszaki fejlesztési főosztályok irányitó szerepet töltenek be, és ezt az irányító szerepüket nemesak a keretszámok megálla- i pitásánál és a tervek elkészítésénél fojtik ki, amikor megszabják í t / f ** I -- ■ - 5------------