1951. december 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

46

ví ' ‘ szorítsuk, de kevés rá a valóazinüség A Vakok Intézetére ez ta­lán nem áll, mert megfelelő helyiségekben és jobb szervezés esetén az elvtáraak is jobban beletanulnak a dolgokba éa idővel esetleg még el is lehet tüntetni a deficitet, * másik két vállalatnál arra kell törekedni, hogy a deficitet a legkisebbre csökkentsük. Is­merjük a Dandár-utcai fürdővel való kínlódásokat. Igen sokat fog­lalkoztam az elvtársak azzal, hogy a deficitet minél kisebbé tegyék, de nőm is Olyan vállalatok ezek, amelyeknek okvetlenül haaznot- hajtóknuk kell lenniük, mert a dolgozók tisztálkodását segítik elő, megleho'.őoen alacsony dljszabúerr.ellett. A díjszabást viszont nem lehet emelni uz Ismert körülményeknél fogva. Különböző ötlotekkol csökkentsék tehát a deficitet. Más a helyzet a Vasútépítőnél, a Vasútépítő ldteaülé- se óta deficites. El tud< m fogadni Marjai elvtárs részéről, hogy amikor a vállalatot átvette, nem volt még kellő tapasztalata, gyakor­lata, - de kb. két éve vozoii a vállalatot és felszólalóéiban oaak annyi önbirálat volt, hogy kezdetben gyakorlatlan volt, araikor a vállalatot átvette. Két év alatt igen nagy gyakorlatot lehet szerez­ni. Kétségtelenül vannuk Öbj- ktiv ukadúlyok. Igaza van abban, hogy a közlekedési osztály sen tett meg mindent, bár sokat tett. Mindent még sem tett meg. Az ellenőrzésnek sokkul nagyobbnak kellett volna lenni és a főkönyvelőnek neg a főmérnöknek az elbocsátásán kivül azt is meg kellott volna nézni, hogy mennyiben felelős a vállalat— vezető. Megfelelő önbirálattul kellene élnie az osztálynak arra nézve, arait elmulasztott a vállalat ellenőrzésében. Egyetértek Nezvál elvtárs megállapításával. Marjai elvtára úgy tárgyalja a Vasútépítő Vállalat működését, mint egy ki­vül álló, holott ez az ügy a maga saját, legbenaőbb ügye! Marjui elvtársi vulószinüleg sokszor hallott már a vállalatvezető egysze­mélyi felelősségéről, az ország dolgozóinak non közöxaböe, hogy a Vasútépítő Vállalatra - az objektív okoktól eltekintve - hány milliót fizetünk rá u rossz szervezés folytán. Két é§ félmillióért egy modern, higiénikus, a kövötélményeknek megfelelő iskolát tudunk I épitsni Tarjai e.vtára! Jó volna, ha hazamenve kiszáraituná, hogy hány iakolába került nekünk a Vasútépítő V Halat rossz működése! I Tudunk arról, hogy Marjai elvtáro időközönként felve­tette az elmenés gondolatét. Tudunk arról, hogy komoly áldozatot hozott az apparátus, amikor Gyulai elvtársat a Vusutépitőhöz helyez­te. Azóta már van kodvo maradni Marjai alvtáronakl Megvizsgáljuk 1 H j i- 23 - J i

Next

/
Oldalképek
Tartalom