1951. november 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

57

| G* gét a szervezésre. Gyenge volt a mozgósítás afc I., II., III., XI., XII., XV. és XXI.kerületekben is. A beszámoló-gyűlések hangulata túlnyomó többségben emelke­dett volt. A felszólalások és a hozzászólások jók, politikusak voltak és tulnyomórészben közérdekű problémákkal foglalkoztak. Kritikát ez­úttal is kevés helyen gyakoroltak a tanács munkája felett, de a fel­szólalóknak nagyrészt önkéntes jelentkezéséből és a közérdekű javas­latok nagy számából a lakosság politikai fejlődését és a tanács iránti bizalom fokozódását lehet megállapítani. A társadalmi munkára való felejánlások száma i3 szaporodott. A három hét alatt megtartottak összesen 915 beszámolót, amelyeken megjelentek 55.132-en. A 8.450 felszólalás keretében 6.952 közérdekil javaslatot tettek. Ebből látható, hogy a látogatott- ság, a mozgósítás munkája, a tanácstagi beszámolók színvonala és a hozzászólások is komoly fejlődésről tesznek tanúságot. Az ütemezés, amelyről a titkári értekezleten és a tegnap tartott elnöki értekezleten beszéltünk, - nem volt megfelelő. Egyik­másik kerület az utolsó hétre túlsók beszámolót hagyott hátra, ami azt jelenti, hogy a kerületek nem fogják tudr^i,kellőképen összefogni a kérdést és ez az ellenőrzés minőségán^og menííi. A kerületek nagy- része rosszul ütemezett, nem volt arány a beszámoló-gyűlések megszer­vezés 'ben. Volt olyan kerület, nrnely nz olsé hétre lényegesen több beszámoló-gyűlést szervezett, a másik pedig kevesebbet és igy az utolsó két hétre nagyobb számú beszemólót hagyott meg. A legnagyobb az eltolódás a VII.kerületben, ahol az első három hét alatt az elő­irányzott 95 beszámolóból csak 31-et, tehát az egyharmadát tartották meg. Ugyanilyen rossz az ütemezés a Hl.kerületben is, ahol az első három heti 24 beszámolóval szemben az utolsó két hótre 44 maradt. Az híhiiíí ■ HÍinrili I. ás II.kerületben is több beszámolót tart^j^k* az utolsó héten, mint amennyit az első három héten együttvéve tartottak. Arányosan ütemezték a beszámolókat a X., XI., XII., XV., XIX., XX., XXI. és XXII.kerületekben. A XVII.kerületben viszont túlzott mér­tékben siettek, mert az első három héten az előirányzott 55 beszá­molóból már 47-et megtartottak és igy az utolsó két hótre már csak 9 b ;számoló maradt. A kerületek tulnyomórésze tehát arányosan ütemezte a be­számolót. Igen jó munkát végzett a XIX. és a XXII.kerület, amely továbbra is megtartotta azt az lső helyét, amelyet a múlt heti ér­tékelésnél is kivívott magának. Még a rendőrség szereplésével kapcsolatban bejelentem, hogy ebben a tekintetben egyik-másik kerületben komoly mértékű javulás mutatkozik, viszont más kerületekben előfordult, hogy a ■ 1 1 — ^■—■■■■■ — X-------------------—---------------------------------------------------------.— — — ae ----­•* ■* wm ##*

Next

/
Oldalképek
Tartalom