1951. november 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

42

■14 - 1 Ezért a Hungária-körut és a Kerepesi-ut két szintben, egymás alatt fog valamikor a későbbi jövőben futni/enflek a helyét és a forgalmi tér területének biztosítását már a mostani tervekben el kell látnunk. Ebben a végleges megoldásban azután sor fog kerülni az úgynevezett postajármütelep és a keleti postahivatal épületeinek bontására is. Ami a jármüvekkel való közlekedést illeti, amikor a földalatti gyorsvasut Stadion-állomása megépül, számításunk szerint ez mindössze kb, 15-17,000 utasnak fél órán belüli elszál­lítását fogja tudni lebonyolítani, ügy, hogy a villamosokra továbbra is szükség lesz. Meg fog maradni ez a déli Hungária-körú­ti villamos, a Hungária-körut kiképzése esetén azonban tekintettel ^ arra, hogy erre a szélességre szükség van, ezt a villamost át fog kellené helyezni a Százados-utcába, ami nagy költséget nem jelent, mivel úgynevezett - pályákról, tehát nem rakott pályák­ról van szó, ahol a síneket felszedik és átteszik. Mindenesetre, ha nem a Százados-utcába tennék át a villamost, az olyan nagy költségeket jelentene, hogy nem tudnánk megvalósítani, ezért a változtatás ellenére is úgy állapodtunk meg a közlekedési osz­tállyal, hogy csak a Százados-utcában lesz ez a villamos. Szükség lesz amaalt megoldására, hogy a Zuglóból erre jövő villamos hogyan csatlakozzék a Stadion-állomáshoz. Azonkívül fenn fog maradni ez a villamosvágány, amely a földalatti gyors- ^ vasút teljesítőképességétől függően fogja a közönséget az Ajtósi­Dürer-soron elszállítani. Meg kell jegyeznem, hogy mindezek a közlekedési eszközök, tehát a földalatti gyorsvasut, a villamosok és az autóbuszok együtt a közönségnek nem egészen felét, körülbelül 35-40.000 embert tudnak csak fél órán be^ül elszállítani. Itt is elsősorban j földiái ti gyorsvasutra le hetTia jc/ számítani, mert a villamos7mirZnagyobf> nehézséget jelent. Számolni kell tehát azzal, hogy a Stadinn közönségének több, mint a fele gyalog fog közlekedni. Még meg szeretném jegyezni, hogy a teljes kiépítés esetén ennek a bizonyos postajárműtelepnek a helyén fogjuk lé­tesíteni azt az autóparkoló helyet, ahol az autók el fognak helyez­kedni. Ezek után szeretnék rátérni magának a Stadion építmé­nyének kérdésére. Ennek a tervfeladatnak az egyik kötete - az ú ___________________________________ - ■■ x------­i

Next

/
Oldalképek
Tartalom