1951. november 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

56

fi •• möndotta, ho® még kerékpárról nem gondoskodnak. Az egyik dolgozó pl. már tönkretette saját kerékpárját. Annak kijavításáról sem gondoskodnak. Most felesége kerékpárját vette elő. De ez még mindig csak e® kerék­pár és az osztálynak töoo dolgozója van. Azonkívül eldiszponálnak dol­gozókat különoöző munkaterületekre anélkül, hogy az osztályvezetővel megbeszélnék. A múlt héten kétségbeesve mondotta el nekem az osztály- vezető, hogy ha továbbra is i® megy, akkor e®edül ő maga lesz az osztály. Megnondotta, ho® a VB elnökségétől nem kapja meg azt a se- gitséget, ameiyre szüksége volnu. Még egy kérdést! Havonta tartbunk osztályvezetői órtekez- letet. Szigorúan vesszük, ho® az osztályvezetők pontosan megjelenjenek rajta, mert akkor adjuk mega szempontokat a feladatok megoldásárőX. A XXI.kerületi osztályvezető legutóbb csak a 2.napirendi uont tárgyalása­kor érkezett meg. Megkérdeztük, ho® miért késett. Azt felelte, ho® nem tudott korábban szabadulni, mert az elnök, meg az elnökhelyettes eivtársak, meg nem tudom még kik feltartóztatták óa ő hiába mondotta, ho® be kell jönnie hozzánk értekezletre, mégis meg kellett beszólni velük még ezt, még amazt. Ezeket a dolgokat e® kis körültekintéssel ki lehetne Küszöbölni óa aktcor mi is na®oöb aegitésget tudnánk adnia kerületi osztályvezetőknek. Eyáltalán nern működik a XXI. kerület ben a lakáagazdálk cbdási ÁB. Nem tudom, hogy a megválasztásban törtpnt-a hiua: olyanokat válaaz- tottuk-e meg, aiúk máshol vannak elfoglalva, - vagy pedig nem tartják fontosnak az ÁB munkáját. TudtomraL mér- nem üléseaett teljes létszám­mal az ÍB és albizottság »em alakított. A szempontokat annakidején 1 megadtuk, Na® eivtárs behívta az ÁB elnökét: részletesen megtárgyal­tuk, irásoan is kiadtuk a feladatokat, - mégsem történt semmi. Nagy elvtáranő szólott a muhkásazállóról. VB-nk elnök­sége foglalkozott már ezzel a kérdéssel. A főváros részéről vállaltuk, ho® a munkásszálló helyéről kiköltöztetjük a 24 la Kot. Az elvtáraaknak i 0 " i-

Next

/
Oldalképek
Tartalom