1951. november 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
77
megjelölve, ho® mit kell az e®es osztályoknak végrehojtaniok, le®enek megjelölve a végrehajtásra irányuld keretek és feladatok. Ezt ki kell tár®alnl az illetékeo osztályokkal, és akkor nem lesz mód sem az osztályvezető elvtársaknak, sem másoknak amögé bujniok, ho® nem lehet végrehajtani. Megmondom, ho® amikor Pongrácz elvtárs az osztályvezetőket összehívta a tervteljeaitós U®ében, akkor az osztályvezető elvtársaknak nagyrésze nem ia tudta, ho® a tervteljeeités ho®an áll. Ez azért történhetett meg, mert nem tartottuk kézben ezt a feladatot, és ebben ml is hibásak va®unk. Borsost A jelenlegi tár®alás a szeptember havi tervteljesit éssel foglalkozik u®an, azonban a f elszólalAfeokban egyre sűrűbben -ak/ hangzolVel az oktéberi tervtel jesit és, illetve a szeptember hónapról ok- tóborre bekövetkezett változás nehézségei. Ehhez szeretnék néhány szót hozzáfűzni. Szeptember hónapban mélypontra jutott 8 főváros tervteljesitése. Ekkor a Végrohaj tóbizottság határozatokat hozott éa e különböző szervek ezen határozatok alapján - és a Budapesti Pártbizottság segítségével - igyekeztek & bervteljesitást előbbre vinni. Tényleg, október hónapban ^ örvendetes változás következett be a tervteljesités terén. Viszont igen na® hibába esnénk most, ha ezt a fejlődést, amely októberben bekövetkezett, megelégedéssel könyvelnénk el, optimista hungulatba esnénk és elmulasztanánk azokat a további erőfeszítéseket, amelyek még mindig szükségesek a tervteljesité3hez. Szeptember hónapban a Beruházó Vállalaton keresztül lebonyolított munkák 16,923.000 forint műszaki teljesítést értek el* Ez októberben - az előbb említett módosításokkal - már 20 millióra szökött fel, tehát körülbelül 20 J^-kftl növekedett októberben a tervtel jesités. Ez azonban még mindig nem érte el a Julius-augusztusl teljesítést. A fejlődés a leg- na®obb a mélyépítési munkáknál, - ahol 30 ;í-kal va®unk túl októberben a szeptemberi tel-jeaitóahez képest - de a magasépítési munkáknál caak 9 y-os a növekedés, holott & legna®obb lemaradás éppen a magasépítés! vonalon következett be. Cjéj- 38 4 • •