1951. november 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
70
Tehát kérem a Végrehajtébizottságot, hogy ezt a két Javaslati pontot vegye le a napirendről és egyben utasítsa az építési osztályt, valamint a tervosztályt, hogy ezt a problémát közelebbről tárgyalják le. Még egy kérdést kívánok szévátenni, még pedig azt, hogy a szakmunkások létszáma, a eegédmunkások létszámához képest, túlzott. Ez tényleg fennáll, és ez is utal arra, amit a gépesítéssel kapcsolatban mondtam. így például előfordult* hogy egyes romlakáa-épitéseknél hozzáfogjak a munkához, - azonban a munkásokat közben sürgősebb és fontosabb munkára fitték át. Ez különösen augusztus és szeptember hónapokban fordult elő, amikor mintegy 10 millió forint értékű olyan munkát ^ kellett elvégezni, amely azonnalos volt és amelyet mindennek elébe kellett helyezni. A számlázásra vonatkozóan Varga elvtárs szavaira csak annyit Jegyzek meg, hogy az építési osztály számlareviziéval nem foglalkozik. Az építési osztály nem kivitelez, csak ellenőriz. A számlareviziék általában a Beruházó Vállalatnál folynak. Vannak esetek, amikor egyes számlák elfekszenek. Az építési osztály csak a rombontási munkák számlázását végzi. Előfordult az, hogy szeptember 19-én it lett adva egy építkezés, ,■—* és amikor ezt átadták, a vállalat elkészítette a számláját, az utolsó keresetét. Első keresete nem volt, mert nem készített előzőleg kereteket. Készen volt az épület és kapott ró valami 19-20.000 fori-ntot#- egészen egyszerűen azzal az indokolással, hogy a munka nem volt ellenőrizve, hogy ténylegesen készen van-e, és egy bizonyos, úgyszólván csak tizedrészt utalt ki a Beruházó Vállalat, mert nem ellenőrizte le. Ilyen dolgok előfordulhatnak. Mi azonban kapcsoltunk és korrigáltuk a helyzetet, A pénzügyi teljesítésnél nagyon sokszor előfordulnak olyan dolgok, amikor lelkiismeretlen ellenőrök nem nézik meg a munkahelyeket és nem ellenül jSMJyrCt"; őrzik kellően, az ópitkezéo előrehaladdnem utalványozzák az ösz- szegeket, amelyek a vállalt toknak Járn-ak, és Így a pénzügyi teljesítés nem tudja kísérni a műszaki teljesítést. Még arra szeretnék utalni, amit Elekes elvtárs tett szóvá, | ________________________.____________________________lo_______________________________________________________ : a£ * mm. «*» JVtp 4 -51- Í