1951. október 25. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

37

4 - ti - l értjük, amit nem most kaptunk, hanem már az előző költse •vetésben is szerepe itek. űöbrenteine elvtársnő azt kérdezi, hogy a városdiszités költségeit öCO.OÜO forintról miért emeltük 1,200.000 forintra és mit fog ebből a központ és mit a kerület kapni? illetve miért szerepelnek külön a kerületek. A 800.000 forintot azért kellett felemelni, mert kevésnek bizonyult. Az idén is töoo lesz s póthitel formájában fo?guk ezt megkapni. Vannak olyan nagy ünnepségek, amelyekre most már az ev vórrén nem jutna pénz, ha póthitelt non kapnánk. A központban elő vannak irányozva a díszítések a nagyobb ünnepségekre, május l-re, áp­rilis 4-re, augusztus 20-ra atb., még pedig a főútvonalak, hidak dí­szítésére, záazlózáadru atu. A KerülotoK szintén bekapcsolódnak ebbe saját területükön, de ők házaikat ós kisebb utcáikat díszítik, nem a főútvonalakat. Erre van beUlitva 750.000 forint. A közvilágítással ka pcsolatban Barát e Ívtárs azt kérdezi, hogy miért kellett ennyire emelni. Az idei tapa az tálatok azt mutat­ják, hogy csak oóthitellel tudtuk ezeket a számlákat kielégíteni, igen kic3i volt az előirányzott összeg. A köztisztaság előirányzata 5.7 millió forinttal valóban magasabb a múlt évinél. Az előte ’jesztós ezt meg is indokolja: az út­tisztító munkások számát 200 fővel emelik, mivel nagyobb területet Kell a köztisztasági hivatalnak megtisztítania, mint az eiózó évben. Úja Db területeket kapcsolnak be. I Döbrenteiné elvtársnö azt kérdozi, hogy az étkezésnél miért van különbség az 5.60 és a 6 forintos dijak Között? En úgy gon­dolom, azért állapították meg így ezt a normát, mert a szakérettségis kollégiumokban fejlettebb, nagyobb gyerekek vannak, akiknek ezzel a differenciával akarnak jobb élelmezést adni. 'VUhidi kartársa bevételi táblázatokat hiányolja. Ezeket valóban nem adtuk itt meg egv külön táblázatban, de összeg szerint megemlítettük‘az előterjesztóuűeri, hogy milyen bevételre számi tünk. Osak a felosztását nem jelöltük nerr. Azt hiszem ez felesleges, Ha ______________ t ___ ■ -.......................- - ■ -....... - -­» *m-r

Next

/
Oldalképek
Tartalom