1951. október 25. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
9
I- '• _-,V i Munkafegyelem terén különösebb hiányosságot nem tapasztaltunk. Munkaidejüket pontosan kezdik, különösen az esti fogadóórák alkalmával nem egyszer jóval munkaidő után is benn találtuk a házkezelőket. Eltávozáskor a távozási naplóba beirják, mely házhoz, illetve hová távoztak, hol lehet őket megtalálni. Előfordult egy esetben, hogy az egyik házkezelő munkaidő alatt bevásárolt# A vállalat igazgatója behivatta magához, elbeszélgetett vele és felhívta a figyelmét arra, hogy a jövőben munkaidő alatt csakis a házkezelési tennivalókkal foglalkozhat. Ahhoz, hogy az uj házkezelők feladatukat jól oldják meg, munkájukat jól végezzék, a dolgozókkal a helyes viszonyt kialakíthassák, feltétlen szükséges a politikai nevelésbe, oktatásba való bevonásuk. Politikai oktatásukról pártvonalon, illetve a párttagok fric részére a vállalat Pártszervezete gondoskodik. A pártonkivüliek politikai oktatásáról a Házfelügyelők Szakszervezete gondoskodik a vállalati szakszervezeti bizottság utján. A Belügyminisztérium az N.T. határozatának megfelelően utasítást adott arra, hogy a IX. kerületben próbaképpen szervezzen a vállalat házi flavitó műhelyeket, amelyek a karbantártá3Í munkákat fogják végezni. A vállalat a műhely szervezését megkezdte. A házimühely szervezése feltétlenüL meg- j£ gyorsítja a sürgős munkák elvégzését, olcsóbbá teszi az egyes munkákat, ™ íaoubacu-e műhelyek anyagszükségletéről már előre gondoskodni kell. A vél- / lalatokjövő évi anyagszükségletét teh t már ennek megfelelően állítjuk rosszé. ^ , nek Az N.T. határozatának megfelelően a közüzemi dijak beszedésék-a Belügyminisztérium, az N.T. a Belkereskedelmi Minisztérium, a Fővárosi Tanács és a Díjbeszedő Vállalattal történt megbeszélés alapjan október hónapra^ t ^ próbakénti bevezetését rendelte el a IX. kerületben. A házf el ügyel őktfház- ' kezelőkíta szükséges tennivalókra egynapos tanfolyamon 4ti- lottelc oktat a a,— ^ _ a Díjbeszedő Vállalat szakemberei i2*rtafc**k. E téren még különösebb eredményekről nem tudunk beszámolni. A Díjbeszedő Vállalat közölte, hogy várakozáson felül jól végezték a házfelügyelők a mérők leolvasását. Gyorsabban történtek a leolvasások, mintha azt a Díjbeszedő emberei végezték volna. Végleges értékelést e téren november 5.-én tartunk a Belügyminisztériumban, a már előbb említett szervek bevonásával. A IX. kerületi Tanács az uj házkezelősógek ellenőrzését,segítését kiengedte a kezéből. Az általános előadóra - aki maga is gyenge még a vállalati munkákban - bizta ezt a nagyjelentőségű munkát. Megállapítottuk, hogy a V.B. elnöke sem volt tájékoztatva a nehézségekről, hibákról és általában a ház- Scezelőségek működéséről. Az általános előadó csak a vállalatXigazgatóját , tájékoztatta észrevételeiről, de máa a Lakásgazdálkodási Osztály vezatőjóTü, A Lakásgazdálkodási Osztály vezetője nem régen van az osztály élén, tehát fokozottabb támogatásra -l+tsb volna szüksége. Hiba volt a kerület részéről, hogy az állandó bizottságon, de a tanácsta- gonokon keresztül is nem nyújtott segítséget az uj házkezelőknek, nem kisérte figyelemmel munkájukat. A IX. kér. Tanács mulasztásaiért elsősorban osztályunkat terheli a felelősség, mert nem hívtuk fel kellő időben a figyelmét a hibák kiküszöbölésére. Ezt csak e hó 10,-én tettük meg. aminek eredményeként már is javítottak munkájukon s e hó 20.-én a kerületi V.B. foglalkozott az uj házkezelőségek kérdésével, eredményeivel, hibáival. , Mulasztást követett ol osztályunk a tapasztalatcserék megszervezésének kérdésénél is. Nem tettük azt szervezetté, rábíztuk a kerületekre, vállalatokra, hogy amikor akarnak, menjenek el a IX. kerületbe. így nincs és nem is lehet meg a megfelelő eredménye a tapasztalatcserének. Osztályunk a Belügyminisztériummal együtt állandóan figyelemmel kisérte az uj házfcezelők munkáját. A felmerült hibák kiküszöbölésére,a problémák megoldására már menetközben megtettük a szükséges intézkedéseket. A Belügyminisztérium e munkánkban állandó és rendszeres segítséget nyújtott. A IX. kerületben szerzed tapasztalatok azt mutatják, hogy az uj házkezelők néhány régi házkezelőt kivéfce, általában jobban végzik a munkájukat, mint a L régiek. ./. a ---------------L » a** mm