1951. október 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

83

— i hogy u Felvonó javitó Átadására tu*ajdonkopen már 1950 végén volt NT határozat. Az építésügyi nini ss téri uh úgy akarta es.t végre)* jtani, hogy szármáikra csak agy igen kifosztott és nagyon rosszul elhelyezett üzemrész maradt volna, amelyet akkor nen iiílutt látszott lehetséges­nek átvenni, mórt 03 nen biztosította volna föladataink oli'tását. Az idén tavasszal JNMUaX és nyáron ia voltak újból tárgyalások a terv­hivatalnál ée a HÍG is fceszögezta, hot^y ezen a téren a határozatot most már végre kell hajtaná, de ennek ellenére az Oruzágóe Tervhivatal asm hozott végzést ebben a kérdésben. Az építésügyi miniszteri un vál­tozatlanul fenntartotta ua igényét ezekre a roaaekre, mondván, hogy ás. építői >ar gépjavité szükflégelota ua mér olyan komoly, hogy enelkül az országos építkezésé: veszélyeztetve volnának. Végeredmény oen a HÍG azt a közlést adta nekünk, hojfy Btftrtxwéftiirixii a Gyófgrszer- ipari Gépjavító Vállalat részének átadása mégis az év végéra megtörté­nik, a Felvonójnvitóé teljesen elmarad. A gyógyszergyáruknak a javitó részlegeit teliét egyoaíteni fogjuk. A téglagyáruk és u né széfbe tők országos kereten belül dol­goznak, igy oaak közvetve dolgoznak nekünk, úgy hogy 3udapest részére <-\ közvetlonül nem szállítanak. Nincs in aermi alap arra, hogy azt kivon­juk: a Pestmogyn toruletén fokvö ou áltálé üzemeltetett téglagyárak ód ooszégotök számunkra külön kontingenst biztosítanak. E 1 n 0 k: Ki kiván hozzászólni? D u n a i: A IV. /ipari/ osztály mellett működő állandó bizottság 1.1 unkája eddig válóján nem volt olyan, hogy ez osztály munká­ját. meglehetősen arbuitiietta voin^ nort meglátásunk szerint azok az . időpontok, amelyeket a vállalat létrehívásánál az osztály részéről kö­zöltek az állandó bizottság felé, olyan rövidek voltak, hogy az állan­dó bizottság preventív intézkedő sok" t raár nor. tudott tenni. De az ál­landó bizottság a vállalatok 0 tfenén;o««»eA, az ott észlelt hiányossá­gok fol.Í9ritÓ3(Wo 1 és javításával kivánta az osztály munkáját erősí­teni. Úgy érzem, hogy az utóobi időben ez a nuiiKa lényegesen negju- 1 * r- ­* #** -,aíjsgjs 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom