1951. szeptember 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

- 5 - ] é • volna jegyeztetni az első napon. Az emberek egyenesen fel vannak bo- azülve, mondván, hogy én raé" nem jegyeztem, mert nem jegyezhettem.mert nem jöttek még hozzám, mert nem mára vagyok beütemezve. Véleményem szerint ez bizonyos fokú mechanizmus. Azokat, akik mengyőződésből adnak, akiket nem kell sokat külön agitálni, le kellett volna jegyez­tetni az első napon óh inkább kidobni a jegyeztető párokat a kerü­letbe ós r terület munkáját erősíteni velük, ahelyett, hogy itt feles­legesen ellötyögik az időt. S a m u: Mi nem igya dtuk ki az utasítást, elvtársnő. Megmondtuk az elvtársaknak, sőt tar megbeszéltük az alapazervi titká- rokkal, hogy kicsit gyorsítsák meg a jegyzést ós azt, aki nem jegyzi le ezt ez összeget, amit elvár tőle a népi demokrácia, hagynák ott, és érvekkel győzzék meg a jegyzés jelentőségéről. Az említett jelen­séget nem tapasztaltam. Jó hogy szólt Döbrenteiné elvtáranő, meg fog­juk nézni. Elnök: Hozzáteszem, a kerületekbeimsartiinvtonímBnh a papokkal még tisztázatlan a kérdés, nem tu­dora, azóta tisztázódott-e? Kossá elvtárs szerint e papok nem nálunk jegyeznek, Kruzalák elvtárs szerint a régi Budapest papjai nálunk je­gyeznek, csak a kegyuraság alá nem tartozó papok jegyeznek az egyházi főhatóságnál* még tisztázatlan. De ott, ahol jó jegyzés volt,a pa­pok 500 forintokat jegyeztek, azért elfogadták tőlük. Mi mindenesetre azt az utasítást, illetve tanácsot adtuk, hogy' az utolsó napra hagyják a papokat ós általában a pedagógusokat is, hogy hadd gondolkozzanak most nem kell velük forszirozottabban foglalkozni. Rátérünk napirendünk 1.pontjára: Előtérj^^f'IÉíí^a^városi tanác8_pemházá3Í_terVének_1951_augusztua_31.-i_álláaáról. / 13.22 óra/ Előadó:Elekes elvtárs. Van kiegészitend, hozzátannivalód? Elekes: Három hiuára szeretném felhívni a figyelmet. A 2.oldal 3.bekezdésében a 4 sorában az van, hogy "az Ady Endre-utcai io kóla építkezésnél." Ez tévedés a szövegben, mert nem iskoláról, hanem óvodáról van szó. *i ■ - -.mzp

Next

/
Oldalképek
Tartalom