1951. augusztus 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

172

/7Z I I. éves villanyszerelő tanuló elmondta, ho® a Fővárosi elektromos idüveicnél 3 nőnapja gödürásással és por töröl-otéssel 80 -dalkozik és nea tudja jól elsajátítani a szaru íját. Az állandó bizottság hiányos­sága , ho® az iskolaév let nagy obb részében inkább otthono-kal foglal­kozott és csam a legutóbbi időkben látogatta iskoláinkat is. Az Ál­landó bizottság 3 tagja vett részt az évzáró ünnepélyeken. A Budapesti DI3Z szervezettel szoros kapcsolatot tartottruk fenn az iskolaév második felében, íj j sL szervezet a fér.gyűjt ?si íunkáknal segítséget nyújtót üss. iskoláinknál:. A jövő tanévben meg kell erősi- tani intézményeinknek a DI3Z szervezetekkel és törne^szervezetekkel való kapcsolatát. Az l.TJJZ a szülők látogatásában seritették isko­láin.: munkáját, resztvettek a szülői munkaközösségek értekezletén és a sz lök iskoláján. A szülői munkaközösségek munkája nem kielégítő iskoláinkban, ezért uz k JiZ-nek az iskolaév elején segítenie kell intézményeinket, ho® a szülői munkaközössé ek megszel ve zésének és a szülői látogatásoknak megszervezésével kapcsolatban a felvilágo­sító munkát fokozni tudjuk. a Pedagógus szakszervezet a 11. félévben többször meglátogatta in­tézményeinket ,«U4besz-lte a tanárokkal a problémámat, képviseltette magát 0 szakszervezeti na; on. ..z osztály Hiányossága, hogy az évvégi jutalmazások ^átértékeléséhez nem hívta meg a Pedagógus őzakszerveze- /"■> tét. A jövő tanévben szorosabb kapcsolatot tartunk fenn a ledagó- fus bzak8zervezeztel. Az iskolaév folyamán a munkában kitűnt pedagógusok közül 95 igazga­tót és tanárt, 26 hivatalsegédet és 6 adminisztrátort jutalmaztunk 57.000 Ft. összegben. Az iskolaév elején 46 tsnulóoathonunk volt 6158 tanulóval. Az isko­lai. év végén 51 otthonunk van, ebből 19 leány és 32 fiuotthon. Ott­honain.. vezetői és nevelői 65 E-ban munkáskádeitlt. Az otthonok nevelő­munláját megnehezítette,®---i—.'■'■l'JCv'ga- '»ováz—,-.H' valamint az igazgatok és nevelők cserélődése, emel., nagyrészt abból is adó- , dott, hO£ az ősz folyamán sokon bevonultak. A ault évi a*iskolátíai*® hiányossága következtében az otthona velő felvétel rendszertelenül folyt és igy volt ol4un. otthon, amelyikben 20-30 üzemből és több is­kolából -Ujv dtek ÜU0..U H tanulók és ez megnehezítette az iskola, ott­hon és üzem kapcsolatát. Ennek érdekében február hó föl. amán nagyobb _ otthonainkat 2-3 üzemhez szakosítottuk. Ez mei.könnyitettg az otthon nevelők, munkáját és az otthonokban működő tanulóköre kamton: áj át is. L-nA* A nevelőraunka ni\ y ossága volt, ho® növelőink sza utailag képzetle­nek voltak és ennek érdekében az LTH-val 6 hónapos bentlakásos ne­velői és igazgató továbbképző iskolát és a 3 hónapos oejúró tovább­képző isicolét létesítettünk. Ez elősegítette a növelői munka megja­vítását • A tanulmányi eredmények alátámasztására meg változtattuk a foglalkoz­tatási munkatervet és nagyobb gondot fordítottunk a tanulókörök mű­ködésére.. ...ivei otthonainkban főleg politikai nevolőmunka folyik ne®óbb gondot kell fordítanunk arra, hogy otthonigazgatóink és ne­velőink jrolitikaila^ állandóan továbbkipezsék magukat és ugyanakkor szakmai oktatásban is részt vegyenok. Otthonainknak nem volt elég szoros c kapcsolata az iskolák kal és üzemekkel. A következő iskolai évben nevelőinknek részt kell vennóíVa tantestületi értekezleteken, no® lássák ez iskolában és az üzemben elért tanulmányi eredményei­ket és azt állandóan ellenőrizni tudják, ózép eredményeket érte el otthonaink a szabadságharcos vonalon. ...árcius la-án Farkas-hegyen a dzabadságnarcos Szövetség vezetésével no® harci játé :ot mutattak be, melyen 7.000 iparitanuló vett részt. A jó munkáért és tanulásért 30 iparitenulót re*szesÍtéltünk Csehszlovákiai üdültetésben otthonaink­ból. Tanulóotthonainkban a tanulók brigádokat szerveztek a T32G3 mezőgaz­dasági munkák segítségére és szabadság idejük :latt aratási és tér­t p g O **• ••■S - rri-----------m

Next

/
Oldalképek
Tartalom