1951. június 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
45
i I priuszuk. Szóval ne.: végeztünk jé munkát, és elsősorban az Irányításnál volt a Uibo, az irányító pedig én vagyok, A kádercsoport egy pár hónapig a titkárságnál volt. A titkárságtól én átvettera,és adtam szempontokat, ytiásTtean különösen az utóbbi időkben Haláé* elvtársnak, akivel betonként kdtszar-háromazor érintkssen, de ez még mindég nem as, sál a munkát megjavította volna. Azt hlozco, baj van az osztályokkal, a ess— mólyzuti előadókkal is. Én megbeszéltem Halász elvtárssal, hogy • személy zt ti előadók vizsgálják meg az embereket, nézzék át az adataikat. Ha jól emlékszem, Haláss elvtárs azt mondotta, hogy mindegyik személyzeti előadóval lehet est bizalmasan megtárgyalni* Vem tudom, jól enlék- ^ czeo-s. Halászt Azt mondottam, hogy egy-kettő van, ekit Is \ kell viltanl. I 1 x* ö k t Sz baj. Un agyükettő van, sürgősen intézkedni k 11, ha ncr le elbocsátani, de más boosstásba tenni, különben nem tudjuk a munkát megjavítani. Az utóbbi hetekben most már módszeresen foglalkoztunk a káderkérdésekkel. Azonkívül be kell rendezkednünk rra, hogy káderek— ^ ben ’ néllátók legyünk. Vállalatainknál körülbelül 63.000 onbor íolgozik. Kgéezen bizonyos, hogy rendkívül sok értékes dol,:oi:ó van köztük, • t akiket fel lehet hozni. Haláée elvtárssal való iiegbv»abélésünk alapján rest 600 embert kutatnék a vállalatoknál, akikkel politikai és szociális ö ezetételünket meg tudjuk javítani. A személyz*»ti os: tály felállítására vonatkozóan éppen ma jött Is a belügyminiszteri rendelet, 06 én kérem a határozati Ja- wslat időpontjának wagvíltostatácát, mert a rendelet Julius 15.-ét V f jelöli meg határidőnek, amikorra a aser élyseti osoportna - osztállyá való átszervezését végre kell hajtani* % . Hal :.*e ol társ azt mondotta, hogy az osztállyá való ala- InJ-ásnaK megvan ar. n nenézsége, hegy szűkkeblűén állapították meg a létszámot. Én erről ne?* vagyok teljesen meggyőződve, n«rt ha a ssemályI fi ^ I V y _____________ _ _