1951. április 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
87
81 I ilyen tipusu Jelentés már sokkal tökéletesebben és az itt elhangzott szempontok érvényesítése mellett fog a VégrehaJtóbizottság elé kerülni. ügy látom, hogy - ha a Végrehajtóbizottság elfogadja Hidas elvtárs javaslatát — akkor a Végrehajtóbizottság munkaterve végrehajtásának ellenőrzését a Végrehajtóbizottság elnökének és a felügyeletet ellátó elnökhelyetteseknek a maguk területén rendszeresen, kollektíva kell megoldanisk. Ezzel elérhető volna, hogy Pongrácz elvtársi, bizonyos tájékoztatások alapján, tudná az ellenőrzést és az ellenőrzési csoport munkáját irányítani. Részleteiben legfeljebb annyit akarok megemlíteni, hogy Gálhidi kartárs szóvátette, hogy helytelen volt, hogy egyes dolgokat a tervezett határidőre nem fejeztünk bs. Igaz, de azé~t mégis helyes volt, hogy ezeket a tervbe felvettük, mert például a tarifakérdéasel és a kolduskérdéssel foglalkozni kezdtünk éppen azáltal, hogy felvetettük. Sok olyan feladat^ van, amelyeknek a végrehajtása nem teljes sgé- szében a Fővárosi Tanácstól függ, hanem a felettes aservek határozataitól és útmutatásaitól is. Innélfogva mindig lesz a tervben bizonyos százalékú olyan munka, amit határidőre nem lehet végrehajtani. Vindamel- _ lett törekedni kell arra, hogy a tervbe felvett munkák zöme slyan legyen, amelyeket végre is tudunk hajtani. Ismétlem: örömmel veszem a hozzászólásokat, mert azok utat mutatnak és lehetővé tessik, hogy a jövőben az ilyen tipusu jelentések sokkal tökéletesebben fogják tájékoztatni a Végrehajtóbizottságot az elvégzett munkáról. Elnök: Tisztelt Végrehajtóbizottság! k Végrehajtó- ^ bizottság negyedévi munkaterve végrehajtásának ellenőrzéséről szőlő jelentéssel sok tekintetben én sem értek egyet. így például a 4./ bekezdésben fel van említve, hogy a Végrehajtóbizottság elnöksége terv# szerűen dolgozik. Ezt egyáltalában nem lehet mondani, - és azt heszem, hogy ezzel egyetért Nezvál elvtárs és Pesta kartárs is. Persze ennek vannak objektiv akadályai is, amelyek valószínűleg megoldást fognak nye£ni, - ez azonban nem mentesít bennünket sok minden alól. I L ..................- - -____ ■ — - —------ ■ . mi.------- - —