1951. március 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

36

Eddig ugyanis oz volt a gyakorlat, ho© a jelentésben kihozták a pozitív éa a negatív dolgokat ée a határozati javaslatban össze­foglalták a teendőket. Kost pedig: van a Jelentésnek e© egészen rövid része, a pozitivumokkelj tehát rámutatnak két-h'rora hibára. Azután másfél oldalon keresztel részletezik a teendőket éa még beterjesztenek egy határozati Javaslatot. A határozati Javaslat­% nők as a célja, ho© megmutassa, ho© milyen konkrét intézkedése­ket kell tenni, nem szükséges tehát u©anazokat a dolgokat két­szer elismételni. V 1 r á g n é: Csákvári elvtárs felszólalása után úgy fó tótom, hogy ninos tisztázva a létpz'öcs'kkentéa kérdése, a of*hely- épités kérdése és az a kérdéa sem, ho© a FUV áttelepítése lehet­séges-e va© sem. Ha ugyanis a létezánoeökkentép nem rnnyi, mint amennyit a jelentésben jelesnek, t.i. 50 százalék, akkor már elesik i a határozati javaslatnak az a pontja, amely szerint a Főműhely mostani helyiségeit a FUV foglalja el, a FUV "ital lefoglalt laká­sokat pedig a lakásgazdálkodási osztálynak adják. ügy látom tehát, ho© nincs jól letár©alve a dolog, fó és őszintén szólva nem is értem ez egész kérdést. Szerintem a vál­lalat egész szervezeti felépítését alaposan meg kellene n zni a létszám, a terjeszkedés, a gazdálkodás szempontjából éa tisztább képet kellene ide hozni. így t.i. nem lehet megérteni az egéaz kér­dést, nem tiszta ée nem világos a kép. Én sem értem azt, amit Döbrenteiné feszeget. Azt el tudom képzelni, ho© alakítanak bri­gádot, amely 3-4-féle típus Javítására apeeiallzálja magát, da azt nem értem világosan, ho©an kerülhetnek Javításra osak bizo­nyos típusok. L e 1 k e a: Amit Hidas elvtára mondott, azt a Dózsa-fő­műhellyel kapcsolatban VI.kerületi viszonylatban szeretném* alá­i . * -84 - 1 ró I L - - . . — . —«----------------------------------------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom