1951. február 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

93

f tt latoknál. Ha a vállalatoknál történik ilyesmi, akkor a vállalatvezetőt megbüntetik. A szöv/tkezeteknél ezcnbr : ezt nem lenet megcsinálni,mert végeredményben a rendel: ezésre álló ör3zes eszközök még magántula jdon- ban vannak, nem az állem tulaj ionúban. Ezek az eszközök azoknak a kis­iparosoknak a tulajdonában vannak, okik összeálltak dolgceni. Éppen ezért a pénzügyminisztériummal, a Nemzeti Bankkal, az OKISZ-szal és a kulönoöző szervekkel, akik együtt vannak az OSZH-ban, úgy egyeztünk meg, nogy ilyen módon igyekszünk rászorítani a 3zöv tkezeteket, hogy v gyék fel a beruházási hitelüket. A múlt évben neu használták fel eze- mások két, viszont/olyan pótfeiteleket kértskk, hogy egyszer-egyszer túl is fó kellett szaladni, mert nem állott rendelkezésünkre elegendő póthitel,- a könnyűipari minisztérium, amely akkor felső fokon gazuáTfta volt a szövetkezeteknek, nem hviott hitelt számunkra, pedig fontos beruházá­sokról volt szó# A javaslatot fenntartom é3 azt hiszem, hogy ez a ja­vaslat is elég eszköz lesz arra, hogy rászorítsuk a szöv tkezeteket, hogy a beruházásokat eszközöljék. Döbrenteiné elvtársnő szóvátette, hogy a vállalatok pénz­ügyi kimutatása nem elég világos. Mega az előterjesztés 7-8 oldalból ^ áll és ha mé, két oldalt hozzátettünk volna, még terjedelmesebb lenne. Nem tartottam szükségesnek, hogy a pénzügyi kimutatást ismertessük, mert ezzel caak növeltük volna a javaslat terjedelmét. De egyébjént is ezek az üzemek mind rentábilisak. Az elvtórsak a tervből láthátják minden negyedévben, hogy mennyi hasznot hoznaK és mennyit fizetnek be a nyereségből a Nemzeti Banknak# » az/ Ami a Szőrmeipari Egyesülést illeti, ott/egész évre 170 ember van beütemezve és ennyi ember dolgozik állandóan. Abban az idő­ben, amikor nincsen szezonális munka, akkor a szőrmemegóvással éa egyéb dolgokkal foglalkoznak. Ez teljesen megszünteti a Szőrmeipari Egyesülés szezon-jellegét. Most nézzük me közelebbről azt a kérdést, amely Döbren­* - 0»H* i - 3 4 - J • fc

Next

/
Oldalképek
Tartalom