1951. február 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
95
I “a©fontosság8 van annak, ho© a tanácskozás helyisége is megfelelő le©en. El kell különben mondanom e© példát arra vonatkozóan, ho© mire kell felkészülniük az előadóknak. Egy esetben hárman igényeltek egy lakást. Az előadó isaertstts, ho© az igénylők milyen körülmények között laknak. Az e©ik már az elaő szavak után beismer tt, ho© az ő igénylés* kevésbbé indokolt, mint a másiké. De továbbra is ott maradt a tár©aláaon és a tárgyalás végén kijelentette, hogy helytelen volt a döntet, nert szerinte az elutasított jobban rászorult a lakásra. A tár©aláat elnapolták és tüzetes nyo- ^ mozás alapján csakugyan bebizonyosodott, hogy igaza volt ennek a visszalépett félnek. Neu sajnálta a fáradságot, a második tár ©oláson ia megjelent, de onnan már megnyugodva távozott ő is, a másik kettő la. Ahány lakásügy, annyiféle és ezért nagyon fontos, ho© az előadókat jól kioktassuk. P e s t a: Az uj módszerre sz a legjellemzőbb, hogy az előadó, aki az üggyel foglalkozik, maga megy ki mindan igénylőhöz. Az első pillanatra ez a rész a legtetszetősebb. Hs azonban kissé gondolkozunk a dolgon, akkor kiderül, hogy e©-e© előadónak egy- egy lakáa' gy miatt esetleg Csepelre, Sashalomra, Újpestre atb. la ki kell mennie. Ilyenkor e©szerüsltéseket alkalmazhatnak} megkérik csepeli, va© sashalmi karáársukat, hogy ő nézze meg az ottani lakásokat. Ha ez történnék, akkor ez egyéni felelősség ismét elmosódnék. Ettől tehát mint veszélytől félek, szeretném tehát/ha már ! most kimondaná a VB, ho© az ilyen megoldások helytelenek, hanem igen/maga az előadó menjen ki mindenhová, mielőtt határozatát meghozná. Ge re benné: Amit Pesta elnökhely ette a mondott, az helyes. Hs a kerületekbe való átírásokat bevezetnék, akkor az egyéni » _______________________ J I » mmmm* —B ri - - - - - 1 - - ff