1951. február 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

49

, I összefüggése alapján. Nekem az a Javaslatom, hogy ha olyan ügyekről van azó, amelyekben el kell dönteni, hogy vállalja-e a vállalat va© eem, akkor kiaebb ügyekben az osztály vezető, na© óbb ügyekben pedig a felügyeletet gyakorló elnökhelyettes döntsön. A végrehaj tóbizottaág elé hozni a kérdéseket osak nagyon indokolt esetben lehessen, mert különben elapréznók a végrehaj tóbizottaág munkáját. Szóval as a javaslatom konkrátan, ho© est a vágrehaj tóbizottság igy azövagazza át. B á r c z 1: Tisztelt Vágrehaj tóbizottság! A kri­tikával kapcsolatban, amelyet az építési osztály kapott le©an sza­badak néhány megje©zést tennem abból a szempontból, hogy a kriti- kát talan inkább szeretném jobban elmélyíteni, nevezzük ezt akár önkritikának la. A kritika azoknak a hiányosa ágoknak felhozásával, amelyeket általánosságban kihozott, nekem na© segítséget nyújt to­vábbi munkámban, mert hiszen habár nem egészen konkréten, de ráautat azokra a hiányosságokra, amelyek az én munkámat is éa az osztály munkáját la jellemezték. Nem akarom most feleorolnl azokat a nehézségeket, azokat a komoly súlyponti kérdéseket, mnelyeket e végrehaj tóbi zot t- fó 8ág segítségével és határozatából kifolyólag az építési osztály megoldott , u© aho©, nem tökéletesen, da mag kellatt oldania és megoldotta. Én Inkább azaretnék itt rámutatni azokra a hiányosságok­ra, amelyek e munka végzése köbben álltak el5. Pl. tnunkánk c©lk legnagyobb hiányossága az, hogy azok az emberek, akik az építési osz­tályon belül dolgoznak éa azon kívül dolgoznak, de most különösen azokra akarok kitérni, akik bánt dolgoznak, nam tudnak belsillasz- kednl, va© nehezen tudtak beleilleszkedni az uj rendszerű munka végzésébe, hozzá voltak szokva ahhoz, ho© 3-400 emberből állt a© ü©oeztély, amely ügyosztályon belül nem volt megszervezve a munká­juk, nem volt komoly munka. Most pedig harmad-annyi létszámmal kell U°[ ■■•éBBB/P * mm*** -—B fc . ... - . . «r

Next

/
Oldalképek
Tartalom