1951. január 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

119

rossz oldalait egyaránt. Már e múltkor megállapítottuk, hogynilyan rövid idő alatt nagy eredményeket az állandó bizottságok nunk'Jótól nem lehet várni. Már eddig is igen szép eredményekkel dicsekedhet Unk el. Azt hiszem azonban, máskép kellene megfogni az állandó bizottsá­gok munkáját, ha azt akarjuk, hogy azok gyorsabban érjenek al ered­ményt. Azért vetettem fal azt a kérdést, ho© kinek a feladata aa előadók kioktatása és az állandó bizottságok elnökeivel való foglal- kozáe, m«.rt úgy érzőn, hogy s titkárság általános elvi szemponto­kat tud adni az előadóknak ée az állandó bizottságok elnökeinek, azonban a titkárság nlnosen annyira benne ez egyee osztályo® munká- ^ jában, - akár^ kerületi, akár fővárosi viszonylatban nézzük - , ho© olyan segitséget tudjon adni az állandó bizottságoknak, Illetőleg azok elnökeinek, hogy e kezdeti ne ézségekkel meg tudjanak birkóa- ni. Valamennyien, akJ/más területről kerültünk a közigazgatásba, tudjuk, hogy bizonyos időre szükség van ahhoz, ho© egyáltalában át tudjuk tekinteni az Igazgatás munkáját. Azt hiszem, hogy ezáltal, ha a végrehajtóbizottság! titkárok foglalkoznak ezzel a problémával, akfcsv bizonyos fokig kitesszük sz állandó biz ottságokat - éa főleg azokat elnökeit - annak, hogy önmaguk tapogatózzanak és keressék azt ró az utat, amelyet sokkal gyorsabban megtalálnának akkor, ha ad nyúj­tanánk segítséget. Véleményem szerint azt a kérdést i© kellene meg­oldani éa a határozati Ja vas latnát arra ki kellene térnie, hogy az osztályvezetőknek legyen kötelességük, hogy aa állandó bizottságok i elnökeivel a kérdéseket kitárgyalják. Azért adjunk nekik most segít­séget, - többet, mint amennyit ez a javaslat előír - ho© azután ők tudjanak nekünk aep.iteni. 9 a gondolok arxa, ho© gyámkodjunk, va© baeáskodjunk az állandó bisattzágok falett, vagy legalábbis nem túl hosau ideig, - de az alsó Időkben véleményem eserint erre szükaég van. i I- 7 9 - *jf*Y | fc ____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ m._______________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom