1950. november 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

80

fordultak* Azt hiszem, a jelentés ezzel a résszel túlságosan keve­set foglalkozik, habár egészen bizonyos, hogy a Végreúajtóbizottság tagjait érdekelte volna, - engem legalábbis érdekelne - hogy tu­lajdonképen mi volt ott a helyzet. Nem tudom, vájjon az elvtáraak lezártnak tekintik-e az ügyet azzal, hogy a vállalatvezetőt menesz­tették. Én ezzel nem tudom lezártnak elfogadni ezt az ügyet. Éppen ezért javasolom, hogy alaposan vizsgálják ki azt a részt, hogy tu­lajdonképen mi történt ott? Pozsonyi : Volt vizsgálat! Hidas: Akkor rendben van a dolog, de jó lett volna, ha a vizsgálat eredménye a javaslattal együtt került volna a Végrenajtóoizottság elé éppen azért, hogy a vizsgálat során szer­zett tapasztalatokat a másik vállalat felállítása során fel tudtuk volna használni. Azt hiszem, hogy itt fel kell majd vethi a felelősség kérdését is. Ez a vállalat a lakásgazdálkodási osztályunkhoz tar­tozott, vagy még most is tartozik. Ha megnézzük a jelentést, - és \ ahogyan Döbrenteiné elvtársnő is beszélt - úgy néz ki a dolog, mint ha kívülről szemlélnénk azt, hogy ennél a vállalatnál mi történt. rt~ 4Zt hiszem, hogy ha meglesz a vizsgálat, feltétlenül fel kell vetni lakásgazdálkodási osztályunknak a felelősségét is, minthogy itt van e„y fontos Vállalat, amely munkájának természeténél fogva közvetlenül érintkezik a lakossággal, tnxmkmkxakMámxxmgjxitágamx tta ■Sjuffe«T—rt*T ennélfogva a vállalatnak olcsó vagy drága munkája, illetőleg Jó vagy rossz munkája befolyásolja a lakosság egy részének a hangulatát is, - mégis a lakásgazdálkodási osztály a ma a munkájában nem fordított elég gondot és figyelmet arra, hogy a vállalatot megfelelően ellenőrizze. Itt vannak azután a javaslatok. Az a véleményem, hogy a javaslatok nincsenek eléggé átgondolva. Az az érzésem, hogy ezt az egész formát és az egész javaslatot kiagyalták. ?o ­, - 5 7 - 6 0 - j

Next

/
Oldalképek
Tartalom