1950. október 17. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

117

í % • Freisic h : Először a gyengébb kivitel robl ómá­jához szeretnék hozzászólni. Az úgynevezett gyengébb kivitel a főv: ros által eddig ékített laki sokkal szemben két vonatkozásban jelentkezik. Az egyik az, hogy ezek az épületek központi fűtés nélkül épülnek. Jelenleg amugyis olyan szűk keresztmetszet van a központi fűtőberendezéseknél, kogy egyelőre kályhafűtéssel rendezzük be az épületeket és csak a csövek szamara hagyunk hornyokat. A második vonatkozás az, hogy ezek az épületek háromemeletes magasságban éxülnek, tehát nem vasbeton- fo vázas hat-hétemeletes kivitelezésben, ahn a lift és a vasbetonváz költsége drágítja az érkezést. Ez azonban a laki sok használhatósá­git, minőségét nem rontja. Van még egy harmadik vonatkozás is, aminél fogva esek a lakások olcsóbbak az eddigieknél. A Méxgazdas, gi Tanács lemondott arról, hogy a kétszobás akásóknak mindkét szobája külön bejáratú legyen, úgy hogy az egyik szoba, mint zsákszoba, csak a má­sik szobán ct köze ithető meg. Sz a lakás alaprajzi m go dás© nál, az előszoba nagyságánál, a vezetékek egységes helye szempontjából ^ többezer forintos megtaka. itást jelent lakásonként. Ami az egyes területeket illeti, a csexeli terület mintegy a Béke-uti lakótelednek a befejezését jelenti. A V: ci-ut környéki javaslat a Béke-uti oldallal szemben ugyanannak a telepnek egy másik oldalár kezd el egy Ír romemeletes lakásépítést olyan területen, amely nem főútvonali, hanem celső tortáiét. Itt két-irromezer lakásos nagy komplexus megépítését kezdjük el. Ez beleesik a városrendezési elgon­dolás vonalába. A Fehörv ri-uti telep is magától értetődő folytatása annak a v; rosrendezési elgondolásnak, hogy főútvonalainkat ki akarjuk é.iteni. A Fehérvári-ut olyan főútvonal, amelynek eddigi hézagos leépítését igen jó lehet kiegészíteni ezzel a magassággal. A Lágymá­nyoson eddig meg nem kezdtünk komoly lakásépítést az ötéves terv ke­retében, de erre fei tétlenül szükség van. Végül a Szilágyi Erzsébet­//TI ,0000 * mm-*-** • 00 fc ________________ Srá----------------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom