1950. október 17. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
102
i 74 J s hotelokzntok t-t';o?V, z o# el tiv n éhé zt ég eket itt két esztelenül nagyon erősen tetőzték szubjektív okok. ' bomlokzst-tata roz# ben fazonban az eredményezte a végső hibát, ogy pont azokban * hetekben, erűkor a homlokzat tatarozások nagy iramban megindulhattak volna, egészen nagymérvű munkaerőhiány következett be és s Kisberuházc Vállalat igy nagyobb összeget m'r neu tud elkölteni. Borsos: z útépítési megtakarít ©"soka t sz'zal" os szemmel kell n .'zni, mert hiszen a megmaradt össze ek nagysága feltétlen”! összefügg az előir©'nyzott összegek nagyság'val. Ne ezer forintokban, hanem százalékszerüen nézzük teh# Őket. Tk igy nézzük s mrradvrnyokat, skkor kiderül, hogy 5 százalékosnál nagyobb marad- ra íny , illetőleg regtekarit# gyeiére crata k# íuik i itaa/ i.rik; a Béke-utcai 1 : tele© útépítési költségeiből és a Pozsony i-uti költségekből. A megmaradás oka e két tételnél a következő: A Béke-utcai lakótelep útjaira alapkövet és zúzott követ is el irányoztunk. Közben azonban 6 Béke-utcsi bont'sokból © 1 lysrÍren megkaptunk annyi kőrnya; ct is be tcntörmeléket, hogy kőanyagot nem kellett szállíttatni annyit, mint amennyire eredetileg gondoltunk. Itt tehát tényleges megtakarít-sró 1 van szó. -- A Pozsony i-uton pedig ner: lehetett befejezi a gye logutat, mert a 3ztslin-hid épi tése folytán az Állami Gépgyár a kérdéses terület egy részén} ne] .# kocsijaival és d? mi vei 'ti ' t, s* © :: ’ dt 4 hát r.cm tudtuk lvégezni a hid szerelése miatt. l’ppen tegnap ta'rgyaltam a tervosztállyal mindkét kérdésről és ma már ki is adtam a megrendelést és ezeket az összegeket most utólag felhasználjuk ugyanarra a célra. December elejére egyszer ( 78, cs egyszer 55.OCO forint felhasználható lesz. Ami pedig az ©ltalános megtakarít'sokat illeti: az előirányzások készítésének pillana t©'bau © múlt rév vérén még a tavalyi egy — s ég Irakkal kellett kalkulálni. A mini szter tan-'cs határozata viszont az épit iparban 7 és fél száza lékos önköltségcsökkentést irt elő erre az évre, bizonyos egységárak tehát az idén rr r kisebbek, tűnt az elő‘ AQl- ] ***^0 * ««*•*» mt} 1 --------------