1950. szeptember 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

61

! laki, fülbesúgás alapján, amely javaslat alkalmas a ke Irat lakossá­gúnak felajzásárc, megtévesztésére. Kérem, hogy a közlekedési osztály vizsgálja ki, hogy ki mert ilyen javaslatot tenni. Nyilvánvaló, hogy ez rosszindulatú 03 ellenséges cselekmény. Elsősorban azért rosszindu­latú és ellenséges, mert általános tervünk teljesítését akadályozza, másodszor pedig: politikaila igen helytelenül befolyásolj . a kerület­nek amúgy is nehéz helyzetét és olyan kívánságokat ébreszt fel, amelye­ket a gyakorlatban nem lehet megvalósítani. Javasolom, hogy a Végrehajtóbizottság fogadje el az ere­deti javaslatot, amely szerint a vonal a terézvárosi templomtól indul rav ki, és utasítsa a közlekedési osztályt, hogy ennek gyakorlati megvaló­sításihoz tegye meg a 3Z kséges lépéseket. Elnök : Itt tulajdonképen arról vau szó, hogy a felső vezetékeket eddi Svájcból szereztük be, amiért valutát kellett adnunk. Mi képesnek tartjuk a magyar ipart arra, hogy a felső vezetékeket gyár­tani tudja. Ennek megfelelően, az akkori vár spolitikai bizottság ha­tározata értelmében, valamelyik vállalat meg is kapta a megbízást a fel3. vezetéke., gyártására. A vezetékek azonban nincsenek még kikisér­letezv . úgy, hogy a vonalnak főútvonalon való vezetése műszaki szexn­* pontból nem volna helyes. Ezenkívül azonban ös ze kellett kapcsolnunk ezt a kérdést különféle műszaki szempontokkal és az utasforgalommal is. Ez a vonal tehát szerves része lesz a további fejlődésnek és ha megfe­lelő szánni trollybusz áll rei evezésünkre, akkor ezt a vonalat kiépit­to jük. Megmondom őszintén, hogy itt nem derült ki, hogy a kér­dést megfelelően kitárgyalták a közlekedési minisztériummal, a közle- kedéarendészettel és a kerülettel. Szekeres kartár3 felszólalásából sem derül ki a kerület véleménye. Éppen ezért nem tudom, hogy lehet-e ebben a kérdésben ma megnyugtató módon határouatot hozni. Javasolom a tisztelt Végrehajtóbizottságnak, hogy a kérdést vegyü le a napirend­ről azzal, hogy mind a kerülettel, mind a közlekedési minisztériummal újból tárgyalják ki a kérdést. Nem tartanám sem helyesnek, sem meg­< - 1 5 - -/ ] fc I

Next

/
Oldalképek
Tartalom