1950. augusztus 22. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
75
I szektáns nézetek kialakulása. Elvégre azok az elvtársak kevéabbé képzettek, politikailag nem értették meg eléggé a tanícs Jellegét és jelentőségét; szt, hogy a tanács egyben ezéles tömeg szervezet is és hogy egyik feladata a tömegek felé közvetíteni a párt politikáját. Ezzel a kérdéssel tehát többször kell foglalkoznia a VB-nek, konkréten az elnöknek, az elnökhelyetteseknek ée a titkárnak, elvégre ők közvetlenül foglalkoznak a kerületi taaácsokkal. Napirenden keik tartó unk ezt a kérdést, nem úgy persze, hogy újra és újra állandóan felvetjük, hanem úgy, hogy magát b jelenséget megbíráljuk, de amellett - és ez a fontos - megmagyarázzuk azt is, hogy ml van az ilyen jelenség mélyén. összefoglalva tehát: a kerületi tanácsok megalakulása után a városi tanács végrehajtóbizottságának munkájában le jobban Jelentkeznek a mozgalmi Jellegű feladatok, sokkal többet kell ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, mint eddig; másodszor a belügyminisztérium figyelmét fel kell hívni arra, hogy a bizottságokra vonatkozó rendeleteket sürgősen ki kell hozni és az állandó bizottságokat meg kell alakítani, mert különben karokat okozhatunk; végül to konkréten segítsük a VÉ-k munkáját szzal ia, hogy necsak az instruktorok, hanem a tagok is menjenek ki a választási előkészületekhez és állandóan figyeljük a baloldali szektáns nézeteket. Döbrente iné: Há-om részletkérdéshez szeretnék hozzászólni ezzel nz üggyel kapcsolatban. Az egyik az, ami^t már Nezvál és Kovács elvtársak is felvetettek, hogy t.i. egyes kerületekben nem Jól kezelik a párten- kivüli elnökhelyetteseket. Konkréten a X.kerületről is ezó volt. Szerintem ott az a hiba, hogy az elvtáraak nem értették meg tökéletesen az egész tanácsi rendszert és ez az alakuló ’ilésen is megmutatkozott. A VB képviseletében én voltam kiküldve és rögtön észrevettem, hogy a X.kerületi elvtársak bizony nem értették me®, milyen ?r t ____________________________________________________________________________________*___________