1950. augusztus 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
95
sel. De kérdozem, hogy miért kell egy általános iskolában kát pedagógusnak és két—három hivat&lsegédn-ek bentlakni, emikor pedig az épület gondno olása szempontjából teljesen elegendő volna* ha egy igazgató és egy hivatalsegéd lakna ott. xondoai, nehéz ez a kérdés azért* mert a lakáskérdáesol is összefügg, de mindenesetre alkalmat adna arra, hogy a lakásoknak átalakított tantermeket visszaadják t eredeti rendeltetésüknek, - és máris nőtt a tantermek száma. A mi kerületünkből legalább 10 ilyen esetet tudnék felhozni. Gondolok továbbá arra, hogy uz általános iskolák felsőbb osztályú tanúiéit jobb szervezéssel össze lehetne hozni, hiszen to egyik-másik felső-osztályban 30-35-en vannak. Többen is lehetnének egy osztályban, hisz-en elvégre nagyobb gyerekek esetében már nem túlságosan lényeges, hogy 2-300 méterrel tovább kell gyalogolniok,- éa ezáltal is tantermekhez lehetne jutni, különösen akkor, ha mind a 22 kerületben igy szerveznénk mag a kérdést* Horváth* A fejleszt.si terv nem az 1950-51. évre vonatkozik, hanem az 1951. naptári évre. A tervek letárgyalása most kerül napirendre. A VB már előbb .rt" is tárgyalhatta volna éket, de most tárgyalják a terveket országom viszonylatban ée most folyik a tervek egyeztetése. ötmilliós keretünk van 1951-re, mi azonban 13 millión felül terveztük a fejlesztési tervet, még pedig úgy, hogy az Orszá. oz* Tervhivatalban külön j jgyzékben jele-ntettük be igé yeinket. Tárgyalások is folynak már ebben az ügyben és a külön-jegyzék tételei közül néhányat már el is ismertek. A különjegyzékben szerepel a zuglói 16 tantermes iskola. Ebben a kérdésben még nehá .sé-gak vannak, de remélhetőleg elfogadják majd a tárgyalások során ezt a tételt. A tervezés során figyelembevettük, hogy a lehetőség szerint elérjünk legalább annyit, hogy ne rosszabbodjék a helyzet. A 3«oldalo lévő kimutatásból ki is derül, hogy tmig 1949—ben 100 tanteremre 136 1 ,r aztály jutott, adtig 195 - an már rosszabbodott a helyzet, mart 100 m!? _________f r->tor» »•-»■* t-> fal) • * .. * * , ; ^ i - 103 - i ’ - — ~ ______________________