1950. augusztus 1. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

53

I- 1 9 ­beruházási munkálatok felé hajlott és ott ért el túlteljesítést®, s a karbantartás terhére emelték és fokozták a beruházási és felújítási út­építkezéseket, Tudniillik az útépítési programú két xészből áll: az egyik a beruházási jellegű feladatok teljesítése, amelyeket a Beruházási Bankon keresztül hajtanak végre, - és ezek a nagyobb munkálatok - é3 vannak az úgynevezett tárcapénzek, amelyek kifejezetten karbantartásokat jelente­nek. Megállapításaink szerint ez volt ajlemaradasok egyik oka. Ezen úgy segítettünk, hogy a közlekedési és po3taügyi minisztériummal letárgyaltuk a kérdést és a Bion szovjet vállalatnak, továbbá az Aszfalt és Kövező Nemzeti Vállalatnak - amelyek nagyobb kapacitással rendelkeznek, mint a FUV * kiadtunk körülbelül 4 millió forint értékű megrendelést, hogy a FUV által vállalt megrendeléseket az év végéig teljesíteni tudjuk. A kőanyag tekintetében fennálló nehézségeken úgy se itünk, hogy a Förster- féle szovjet vállalat biztosítani tudja ennek a programúinak minden igé­nyét kőellátási szempontból, A pénzügyekkel kapcsolatban a jelentéshez még azt kivánom hozzáfűzni, hogy valóban a számlázások kőiül lemaradások vannak. Ezek­kel a kérdésekkel foglalkozunk és azt látjuk, hogy itt felmerültek olyan problémák, amelyek t rendezni kell. A számlakezelések bonyolultak, az osztályon belül éppen úgy, mint a beruházási vállalatoknál és a munkát végző vállalatoknál is. Az erre vonatkozó vizsgálódások most vonnak fo­lyamatban. Olyan eset is előfordul, hogy egyes 1949 évi számlázások nincsenek még rendezve. Nekünk mhst a napirendi kérdésünk az, hogy eze­ket a visszásságokat kiküszöböljük és a hibá at kijavítsuk. Ratulovszky : Amikor az elmaradások kérdését felvetjük, az elvtársa pontosan mondjak meg, hogy melyek azok a hi­bák, amelyeknek köv tkeztében az elmaradások jelentkeznek. Azt látjuk, hogy az elmaradás 39 millió forintot tett ki, ami hozzávetőlegesen 9 százaléka a 281.6 milliónak. Ez igen jelentős összeg. Bár a jelentés a 4./ pontjában foglalkozik azzal, hogy a kér Jeteknél oktatás tárgyává teszik, hogy a lemaradások csökknthetck legyenek, de mégis úgy latom, hogy az osztály, a költse vetési cső őrt, illetőleg a pénzügyi osztály _________________________________________________SX_________________________________________________________ ► ■ ET • 9 ‘-, * -t ■‘900

Next

/
Oldalképek
Tartalom