1990. március 6. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
190
erre a 4-es és 6-os villamosvágány pályafelujitása. A koncepciónál szintén elmondta, hogy a főváros ahhoz, hogy látszatát keltse a lakásépítésnek, legalább ezer lakást kellene építenie, ezzel azonban még a szanálásra Ítélt lakások számát sem fedezné az uj lakások száma. A költségvetés nem mondja ki ezt a ténymegállapítást. A pántlikázott pénzösszegek megjelenése a költségvetésben személyét rendkívüli mértékben zavarja, azért, mert nem tudja pontosan mi az amit a testület dönt el, mi az amit már eldöntötték. A főváros és kerületi tanácsok közötti elosztást, sem tudja elfogadni, inkább megfordítva tartaná megfelelőnek, hogy a kerületi igények szerint történne a lebontás a költségvetésből nem pedig a maradványelv alapján. így érvényesülhet az összközösségi érdek a kerületi igények mellett. A legnagyobb problémát abban látja, hogy a lakáskoncepcióban foglaltak következtében a lakások romlása megállíthatatlanul felgyorsul, mivel a bérlők nem fordítanak anyagiakat az ti/ állagmegóvására, karbantartására. » A környezetvédelemre fordított összeget nevetségesnek tartja, mivel az 5 millió Ft a költségeket nem fedezi, még a területen szükséges bérköltségeket sem. A közlekedés területén a környezetkiméló intézkedéseket sem látja a továbbiakban nem ért egyet azzal, hogy a belváros környezetszennyezői . -V dését eltolva a külváros felé oldják meg, ez csak átmeneti megoldásként jó. A vizbázis fejlesztésével kapcsolatban javasolja, hogy azokat a berendezéseket kell gyorsítva javítani, amely a vízmennyiség megtakarításához vezet. Javasolja, hogy az előterjesztők egy hónapon belül tegyenek le egy válságkezelő intézkedési tervet, amelyben az említetteket felsorolta, ha nem tudják ezt vállalni, úgy felhivja a testület figyelmét a terv és költségvetési javaslat elleni sza- vazásra. . Véleménye, hogy aki a rossz tervet készítette az vállalja érte a felelősséget, sérelmezi, hogy mint hozzá nem értő tanácstag arra használják fel, hogy a felelősséget vállalja a szavazatával, az elkészítő, a szakértő az "azt csinál amit akar" jelszóval mert ő ért hozzá. \ /fío 11 I \ I