1990. január 23. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
110
kutatni először a hazai "pénzpiac” lehetőségeit, meg kell nyerni az ügynek a nagy- és kisvállalkozókat. Közben kapcsolatot kell teremteni azokkal a tőkés csoportokkal, akik már eddig is jelentkeztek hazánkban beruházási szándékkal - meg kell jegyeznem ezek száma az utóbbi időben igen jelentősen megnövekedett! - ki kell dolgozni a szerződések szisztémáját, meg kell alkotni a tőkebehozatal számunkra legkedvezőbb felhasználást eredményező üzletkötések raetodiA helyszinnel kapcsolatos beruházás elirdulása után a közgazdász feladatánál: fókusza a fővárosi rendezvény lebonyolításának irányába tolódik el. Ekkor inár főképpen az idegenforgalommal, a kereskedelemmel, a szolgáltatással kapcsolatos gazdasági feladatok határozzál: meg tevékenységét. A szállodaépítések figyelemmel kisérése, a kereskedelmi és szolgáltatási hálózatfejlesztés megszervezése kerül előtérbe. Eközben továbbra is figyelemmel kiséri a"nagyberuhá- zá83al"kapcsolatos pénzügyi tevékenységet, egészen a meg- nyitás napjáig. Foglalkoznia kell a marketing-munkával, a kiállításon részt- ► vevők, fővárossal kapcsolatos igényeinek teljesítési feladataival, a piaci lehetőségek elemzésével és a kiaknázás módjaival. Igen jelentős feladat a fővárosi részvétel reklámpropagandájának megszervezése és koordinációja. Felügyelni kell a reklámokkal fogLalkozó társaságok munkáját, meg kell határozni azok tevékenységének fő irányvonalát, ki kell dolgozni a reklám arculatát. i, I A jogasz: munkájának alapja az előkészítéssel és a rendezéssel kapcsolatos hazai és nemzetközi jogi kérdések tisztázása, • Mö i * —