1989. december 12. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
124
k 2./ Mindezen ellentmondások, feszültségek ismeretében döntött úgy a Fővárosi Tanács, hogy az l989-90. évekre szóló kiemelt programja részeként megtárgyalja a lakás- gazdálkodás hosszú távú fővárosi koncepcióját. Az első lépésben a tcbbszáz szakember részvételével és széleskörű szakmai egyeztetéssel kialakított műhelymunka eredményét a Tanácstestület ez év szeptemberében megtárgyalta. Hozzájárult ahhoz, hogy azt társadalmi vitára bocsássuTs illetve szakmai körökben ismételten egyeztessük, noha a budapesti elgondolások csak a központi irányelvek, intézkedések kereteibe illeszkedhetnek. A szeptemberi tanácsülésen és az azt előkészítő vitákon is felmerült, hogy a peremfeltételek hiánya miatt nem lenne-e célszerűbb a saját hatáskörben tehető rövid távú intézkedésekre szorítkozni. Sajnos a lakásgazdálkodás országos koncepciójának nyilvánosságra hozása egyre késett. Az azóta eltelt időben beigazolódott: helyes volt az a álláspont, hogy a fővárosnak rendelkeznie kell saját elképzelésekkel, mégpedig rövid-, közép-, és hosszú távra. ezt alátámasztja, hogy a lakásgazdálkodás hosszú távú koncepciójára vonatkozó javaslataink már eddig is hatottak a központi szervekre. Az is helyesnek bizonyult, hogy a Fővárosi Tanács a szakmai javaslatokat társadalmi vitára bocsátotta.- Á vitaanyag a főváros lakosságának képviselőit közös gondolkodásra serkentette, s alátámasztotta a véleményezés azt is, hogy megalapozott rövid távú intézkedések a lakásrendszer komplex és hosszabb távú átgondolása nélkül nem lehetségesek. A koncepcionális javaslatok kidolgozása és a nyilvánosság elé bocsátása tehát az adott helyzetben indokolt és hasznos lépés volt. L A társadalmi vita eredménye azonban összességében alatl ta marad a várakozásnak. Az 1989. november 25-ig beérkezett vélemények egymásnak ellentmondóak, egyaránt találhatók közöttük az elképzeléseket támogató és támadó vélemények. Közös jellemzőjük azonban, hogy a fővárosétól eltérő, újszerű, a kérdés komplex megoldására vállalkozó javaslatokat nem tartalmaznaTT Ezért bármennyire is nyitottak vagyunk a közrebocsátott elgondolásoktól akár merőben eltérő koncepciót is magunkévá tenni, a társadalmi vita során beérkezett javaslatok, észrevételek csak azok pontosításához, kiegészítéséhez nyújtottak segítséget. ■ . ^- 4 -