1989. október 27. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
190
i ~ n Ennek nyomán a katonák azt kérelmezték, hogy ne csizmával lássák el őket, hanem csupán a bőrrel, s így majd azután ők maguk csináltatják meg a lábbelijüket - ami ezek után bizonnyal megfelelő lesz. A könyörgő kérések elhangzottak - így Széchenyi - hosszú éveken át, anélkül, hogy meghallgatásra találtak volna, amíg egy huszárezred leleményes magyar ezredese azt a hírt nem kezdte terjeszteni, hogy az osztrák hadvezetés Kínából nagy mennyiségű lábprés-szállítmányt rendelt, olyat, amilyennel ott a hölgyek kicsinyítik lábfejüket. Ez a hír szélviharként söpört végig a katonák között - hogy nem a cipőket kell ezentúl a lábhoz idomítani, hanem a lábat kell a cipő méretére préselni (akárcsak a kínai hölgyeknél...) És amikor a híresztelést nem lehetett elfojtani, és a katonák közt mindez komoly nyugtalansághoz vezetett, az osztrák hadvezetés elhatározta végre, hogy olyan cipőket kell gyártani, amilyenek a lábakra illenek. Idáig Széchenyi, 1857-ben Bécsben. Hogy mit akart ő annak idején ezzel az anekdotával elmondani a bécsi vezetés Magyarországgal szemben tanúsított politikájára vonatkozóan, az világos. Feltettem azonban a kérdést magamnak: vajon mi lehetne ennek a Széchenyi anekdotának a tanulsága a mi időnkben. ► K; ' Valamennyien az újraéledő polgárjogi mozgalmak, a fokozottabb közösségi részvétel, az új pluralizmusnak, az új szerveződési formák iránti követeléseknek az idejében élünk, és mindnyájan csak azon igyekezhetünk, hogy az emberek rendelkezésére bocsássuk a bőrt, tehát a cipőt igyekezzünk a lábra formálni - és nem fordítva. I ______________________ j .---------------
