1989. május 16. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
7
--------------------------—— ------- 1 9 ■ ■ ‘ — Az elmúlt évben felgyorsultak azok a politikai, állami törekvések, amelyek a gazdaság korszerűsítésének, hatékonyságának, versenyképességének fokozása érdekében bővítették mind a gazdálkodó szervezetek, mind az egyéni gazdálkodási cselekvések mozgásterét. A vállalkozások formái, működésük feltételei módosultak, nagyobb teret kapott a magánkezdeményezés, amely a korábbi adminisztratív korlátok felszámolásával járt együtt. A gazdálkodás megváltozott körülményei, az állami és magánszféra érintkezési pontjai új lehetőségeket teremtenek a visszaélésekre. A nagyobb gazdálkodási szabadságból adódóan növekedett a jogtalan nyereség realizálására, az -egyéni érdekeknek a közérdekkel szembeni érvényesítésére, a végzett munkával arányban nem álló jövedelemszerzésre való törekvés. A társadalmi tulajdon elleni legsúlyosabb bűncselekmények szinte kivétel nélkül kapcsolódnak az új vállalkozási formákhoz. A gazdálkodás rendjét sértő kiemelt súlyú bűncselekmények, a korrupció is jellemzően hozzájuk kötődik. Az idegenforgalomhoz kapcsolódó jogsértések közül a devizagazdálkodás megsértése a jellemző, melyek ismertté vált eseteinek száma az elmúlt évben 1284- ről 1081-re csökkent. Ez azonban nem a valós helyzetet tükrözi, a látencia e - területen igen magas. A vámbűncselekmények száma is 29,1 %-kal csökkent, mely egyértelműen az utazási feltételek, továbbá a vámszabályok könnyítésével hozható összefüggésbe. A rendőri eljárás során az ismertté vált bűnelkövetők száma a tárgyévben - az előző évhez viszonyítva - 17.824-ről 14.856-ra, 16,7 %-kal csökkent. Ezen belül számottevő mérséklődés következett be a fiatalkorú (1871-ről 1383-ra, 26,1 %), a fiatal felnőtt (3724-ről 3023-ra, 18,8 %) és a külföldi (542-ről 442-re, 18 .%) elkövetők számában. A fiatalkori bűnözésre az elmúlt év tapasztalatai szerint továbbra is jellemzi a csoportos elkövetés és a vagyon elleni jogsértések túlsúlya. 1988-hoz kötődő új jelenség a garázda magatartást tanúsító skin-head-ek (bőrfejűek) feltűnése. Számuk ugrásszerűen megnőtt, Budapest területén több csoportképző '11 : • fl . . .