1989. május 16. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

23

A fegyelmezett és hatékony munkafeltételek megszervezése érdekében a munkáltatók többsége a belső szabályzatokat /kollektív szerződés, munkavédelmi-, munkaügyi szabály­zat, stb./ felülvizsgálta és módosította. Az e körből eredő kevés számú munkaügyi vita arra enged következtetni, hogy a jogszabályok szigorító törekvése a dolgozók köré­ben is megértésre talált. 4./ A társadalmi vagyont ért kár megtérítésével kapcsolatos tapasztalataink nem kedvezőek. A munkáltatók sokszor a kár okozóját a jogszabály szerint megállapítható kárnak csak a töredéke megfizetésére kötelezik. Több esetben előfordult, hogy a kárt okozó bűncselekmény feljelenté­sét indokolatlanul mellőzték, a bíróság által megítélt kár behajtása iránti intézkedéseket elmulasztották. 5./ ügyészi intézkedések Az ügyészi szervek jogszabálysértés feltárása esetén a szükséges intézkedéseket megtették. így: 12SZ-be.iL 109 óvást, 168 felszólalást, 8 figyelmeztetést, f 195 jelzést nyújtottak be a különböző fővároei jogalkalma­zó szervekhez ée 44 esetben kezdeményeztek felelőseégrevonáet. 1988-ban pedig 183 óvás, m ’ p ■ i ________________, ' J I "" " —— ) - 10 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom