1988. december 6. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
231
^ ^—1^^————— 1 __ ________ > r ' - 38 [ tervezetet előkészítő Belügyminisztériumhoz és Igazságügyi Minisztériumhoz / 2 tartózkodással/. L A napirend 6./ pontja: Különfélék A./ Tájékoztató a Nemzeti Színház helykiválasztására vonatkozó pályázat elbírálásáról /Szóban/ •. Előadó: Gérnyi Kálmán tanácselnök-helyettes, a Bíráló Bizottság Elnöke Előadó: tájékoztat arról, hogy a Minisztertanács 1987.november 21-én határozatilag egyetértett azzal, hogy az uj Nemzeti Szinház helykiválasztására a Fővárosi Tanács elnöke, az építésügyi és városfejlesztési miniszter, valamint a művelődési miniszter pályázatot hirdessen. A ' pályaművek beadási határideje 1988. szeptember 26-a volt, melyre összesen 85 pályaművet nyújtottak be. A pályaművek átvizsgálása után megállapítható volt, hogy 78 pályázó tartotta be minden szempontból az előírásokat. A bírálati munka 1988.szeptember 29-én vette kezdetét, - azonban megegyezően a tervpályázati hirdetményben bejelentett szándékkal, - a bírálatra alkalmas pályázatokat 1988. október 7-21-ig nyilvános kiállításon mutatta be a Bíráló Bizottság az érdeklődőknek. A Néprajzi Muzeum auláját a kiL állítás alatt 8479-en keresték fel, - közreadott szavazólapokkal 4085-en nyilvánítottak véleményt. Megállapítható „ volt, hogy a nyilvánosság előtt az Engels tér, Margitsziget, Tanács krt. Közraktár utca és Vár helyszínei arattak legnagyobb sikert. I Ahogy a tervpályázati hirdetményben jelezték, - a nagyközönség véleményének megnyilvánulását a bírálati munka során i í I tV ■ i . ------------------------