1988. december 6. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
206
amely több mint 6 %-al haladja meg az 1987.évit. A működtetésre és üzemeltetésre az egységes pénzalap mintegy 80 %-át javasolják felhasználni. Tájékoztatja a Tanácsot, hogy az országos tervező szervekkel folytatott tervkonzultáción konkrét indokok felsorakoztatásával nem fogadták el a főváros 1989. évi tervének anyagi feltételeit. Ezért került sor a pénzügyminiszternél ujabb tárgyalásra november 16- án, sajnos a népgazdasági helyzet alakulása miatt nem sok eredménnyel. Végül arról tájékoztat, hogy november 23-án a Budapesti Párt Végrehajtó Bizottság is megvitatta az 1988.évi gazdálkodás várható eredményeiről és az 1989.évi főbb feladatokról készített jelentést. A Végrehajtó Bizottság egyetértett azzal, hogy a kedvezőtlenebb gazdasági helyzetben is elkerülhetetlen feladat az in- V tézmények megfelelő működtetése és a város üzemeltetése. Ilyen körülmények között még inkább kiemelkedő jelentősége van a hatékonyabb gazdálkodásnak, a takarékos megoldásoknak. Kérdést tett fel: Antal Gábor, Tamás Györgyné Előadónak és Alaxai Lászlónénak a Pénzügyi Főosztály vezetőjének válasza után Hozzászólók: dr.Dombrády Lórándné, Szilágyi Lajos, Kutvári Rezső, Csaba Péter, Bánki Attila, Domokos Lajos, Antal Gábor, Ruttkai István, dr.Udvari László, Mátrai Rezsó, Steiner Oszkárné dr, Tamás Györgyné, Kósa Erzsébet, dr.Vedres Klára, Csányi Péter. i dr.Dombrády Lórándné: a Művelődésügyi Bizottság nevében szól arról, hogy a bizottsági véleményt a koncepció tükrözi. A pedagógusok túlóra kérdésével kapcsolatban javasolja, hogy a tulóradija fizetésüknek egy túlórára eső hányada legyen. Ezt csak az önálló bérgazdálkodást ‘ 'lob m 1 ‘"I- 12 -