1988. november 9. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

87

,r n- 22 ­2./ A Polgári Törvénykönyv módosítása A jogszabály módosítására úgyszintén a gazdasági társa­ságokról szóló törvény miatt került sor. A társulás-társaság közötti különbség megszüntetése mi­att, a Ptk. rész-szabályainak módosítására illetve kie­gészítése szükségszerű volt. 3./ A Polgári Perrendtartásról szóló törvény módosítása A gazdálkodó szervezetekre vonatkozó anyagi jogszabályok /társasági törvény, Ptk./ módosulása következtében, a gazdasági perekre vonatkozó, eljárási szabályok módosí­tását is el kellett végezniük a jogalkotóknak. 4./ A tanács által alapított elmer és zászló alkotásáról, valamint a díszpolgári cím adományozásáról szóló minisz- tertanácsi határozat Az 1974-es korábbi jogszabály felülvizsgálatát, a taná­csi önkormányzat kiteljesítésének segítése indokolta. Az uj határozat-tervezetben arra törekedtek, hogy az minden lényeges kérdést szabályozzon, külön végrehajtási rendelkezésre ne legyen szükség. Javasoltuk, hogy a fővárosi tanács rendelete adhasson olyan felhatalmazást a kerületi tanácsok részére, hogy a helyi elmer és zászló alkotásáról - igény esetén önálló­an rendelkezhessenek. Ezt elsődlegesen a helyi történeti emlékek ápolása indokolja. Kértük annak a megkötésnek a törlését, hogy zászló egy­színű anyagon tartalmazza az előirt elmert és nevet. n . §§ MH | > -» t

Next

/
Oldalképek
Tartalom