1988. november 9. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

49

" ' ' s" - :- 3 - 2. A bizottság munkájának tapasztalatai 2.1. Tevékenységünkben a tanács és a végrehajtó bizottság elé kerülő anyagok előzetes véleményezése kapta a legnagyobb hangsúlyt. Általában elmondhatjuk, hogy ennek a feladatunknak igyekeztünk maradéktalanul eleget tenni. Megvi­tattuk többek között Budapest általános rendezési tervével, a lágymányosi Ouna-híd kérdésével, a Fővárosi Tanács VII. ötéves tervének környezetvédelmi célkitűzéseivel foglalkozó előterjesztéseket. Javaslatot tettünk a főváros szennyvízelvezetésének és tisztításának helyzetéről, a főváros levegőminősé­gi állapotáról, a fővárosi talajvíz helyzetéről, a közúti közlekedés okozta légszennyezésről készített anyagokhoz (a legfontosabbnak tartott napirendi pontokat a 3. sz. melléklet tartalmazza). ' / >,v *“l ■1 mm ~ Úgy ítéljük meg, hogy a kezdeti időszak bizonytalankodásait sikerült túlha­ladnunk; a bizottság munkája érdemibbé, szakszerűbbé vált, a realitásokat jobban figyelembe veszi. A bizottsági ülések vitái megfelelően tükrözik azt a szándékot, hogy felelős, szakszerű részesei legyünk a főváros környezetvé­delmi helyzetével, terveivel összefüggő feladatoknak. Következetesen törek­szünk arra, hogy a viták során a legfontosabb rendezőelv az adott témához . v * kapcsolódó tények széleskörű feltárása legyen, a megoldási lehetőségek sok­oldalú megfogalmazása kerüljön felszínre, csökkenjenek az egyes témákhcz, illetve az azon belüli részkérdésekhez kapcsolódé szubjektív, hangulati meg­nyilvánulások. Tapasztalataink szerint az előterjesztésekben egyre inkább megfelelő súllyal - de a lelkiismeretes állásfoglaláshoz nem mindig elegendő hatásvizsgálattal mellékelve - szerepelnek a környezetvédelmi kérdések. Kialakulóban van az a nagyon helyesnek tartott gyakorlat is, amely a nagyobb jelentőségű ügyek ese­tében előbb a koncepció kialakításához kéri véleményünket. Ugyanakkor hiá­nyosságnak tekintjük, hogy az anyagok többsége csak a véglegesnek szánt egyetlen lehetséges elképzelést rögzíti, az anyagkészítés folyamatában föl­vetődött alternatív javaslatokat nem tartalmazza. Úgy véljük, hogy a döntés előkészítésében az eddiginél is eredményesebben tudnánk közreműködni, ha egyenrangú javaslatok késztetnének bennünket a valódi döntési javaslat megté­telére. 1H ^ ifi-4. *iV- * \ I

Next

/
Oldalképek
Tartalom